Február 1-jén teljesítette első menetrend szerinti járatát az Eurowings első Airbus A320-as típusú D-AIZQ lajstromot viselő repülőgépe. Az egységesítés előtt álló flotta első madara, az Eurowings új arculatával ellátott festésben debütált a Hamburg – Prága viszonylaton.

A Lufthansa csoport diszkont leányvállalatainak komoly fejlesztésébe és átalakításába kezdett. Elsőként a Germanwings kapta meg az új koncepció által fontosnak tartott arculati és szerkezeti változásokat és most az Eurowings “gatyába rázása” is elkezdődik. Az új Eurowings 2017-ig bezárólag egységes, homogén flottával fog rendelkezni, amelyhez az Airbus jól bevált típusát az A320-ast választották. A légitársaság jelenleg üzemelő 23 darab Bombardier CRJ900-asokból álló gépparkja kisorolásra kerül. A teljes átszervezés után az egységes Eurowings koncepció lép életbe, a Germanwings is az Eurowings járatszámaival üzemel tovább.

A géppark cseréjével nem ér véget a légitársaság átalakítása ugyanis az Eurowings új desztinációkat tesz elérhetővé a járathálózatában, továbbá egy Németországon kívüli bázisrepteret is szeretnének üzemeltetni. A tervek között szerepel az Eurowings márkaneve alatt egy interkontinentális, diszkont modell szerint működő járathálózat beindítása is, amely Észak-Amerikába, Dél-Afrikába és Ázsiába is repülne Airbus A330-200-asokkal.

2017-re tehát a tervek szerint haladva az Eurowings 23 darab A320-assal és hét A330-200-assal működtetheti európai és nemzetközi járathálózatát. A hosszútávú flotta bázisreptereként Köln/Bonn szolgálna, a Germanwings pedig az Eurowings égisze alatt működne tovább.

A flotta fejlesztéséhez 10 A320-ast rendelt az anyavállalat a többi gépet a meglévő rendelésállományból csoportosítanák át. A szélestörzsű gépeket bérleti konstrukcióban kívánják üzemeltetni az igazgatótanács döntése értelmében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!