Sikeresen teljesítette szűzrepülését és ezzel csatlakozott a berepülési programhoz az utolsó, harmadik Boeing 787-9 Dreamliner prototípus. Az N789ZB gyári lajstromot viselő gép sajátossága, hogy az első ebből a szériából, amely General Electric hajtóművekkel emelkedett a magasba.

Kicsivel több mint két hónappal az első Boeing 787-9-es szűzfelszállását követően november 19-én a harmadik prototípus is teljesítette első repülését. A fehér alapfestést viselő hosszított törzsű Dreamliner helyi idő szerint délután 12:15-kor startolt az everetti Paine Fieldről és 2 óra 44 percet töltött a levegőben, miután a seattle-i Boeing Field-re landolt.

Amellett, hogy a 787-9-es berepülési program számára épített összesen három Dreamliner közül ennek a gépnek jut feladatául a General Electric GEnx hajtóművek tanúsító eljárása a gyáriak tájékoztatása szerint a típus irányíthatóságának számos elemét is rajta fogják ellenőrizni.


Mindeközben pedig a második tesztgéppel, amely november 7-e óta tagja a berepülést végző prototípus flottának, az everetti környezetnél jóval melegebb Floridában végeznek a klimatikus viszonyokkal összefüggő gyakorlatokat. A három gép egyébként együttvéve már több mint hatvanszor szállt fel, amelyek során 180 repült órát gyűjtöttek.

A Boeing azt is elárulta, hogy még az első két sorozatgyártott 787-9-es is a program segítségére lesz és részt vesz majd próbákon. Ezek közül az egyik már a végszerelő soron van. A típus indító légitársasága, az Air New Zealand a tervek szerint 2014 közepén veheti át első Dreamlinerét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeingnek eddig 26 ügyfélnek összesen 396 darab 787-9-est sikerült értékesítenie, ami a teljes Dreamliner családra érkezett foglalások 40%-át teszi ki.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!