Felújítja nemzetközi útvonalakon üzemelő Boeing 777-300ER típusú repülőgépeinek teljes fedélzetét a Japan Airlines. Az új ülésekkel szerelt repülőgépek már a jövő év elejétől szolgálatba állnak – tudatta mai közleményében a légitársaság.

Vadonatúj üléssekkel modernizálja nemzetközi útvonalakon üzemeltetett Boeing 777-300ER típusú repülőgépeinek fedélzetét a Japan Airlines. A korszerűsített kabinnal rendelkező 777-esek 2013 januárjában kezdik meg üzemelésüket, elsőként a Tokió-Narita és London-Heathrow közötti útvonalon, majd a New York-i, később pedig más európai és észak-amerikai Japan Airlines desztinációkra induló járatokon is elérhető lesz az új ülések nyújtotta magasabb fokú kényelem.

A JAL Boeing 777-300ER típusú repülőgépei továbbra is négy fedélzeti komfortosztállyal várják utasaikat, ebben tehát nem lesz változás, de szolgáltatás színvonalát tovább kívánja növelni a vállalat.

A Boeing 777-es hosszított törzsű változata igen fontos a Japan Airlines számára: a Boeing 747-esek forgalomból való kivonása óta ez a legnagyobb típus, a zászlóshajó a gépparkban. A légitársaság flottainformációs honlapja külön említést is tesz róla, hogy a -300ER változat 20%-kal üzemanyag takarékosabb, mint a korábbi 747-400-asok voltak, az alacsonyabb zaj-, és károsanyag-kibocsátásról nem is beszélve.

A mai napon meghirdetett felújítási program keretében 13 darab 777-300ER fedélzete kerül átalakításra a következő ülés-elosztás szerint: 8 első-, 49 üzleti-, 40 prémium turista és 135 hagyományos turista osztályú komfortfokozatot kínálva. A gépek ennek megfelelően összesen 232 utas szállítására lesznek alkalmasak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A japánok nemcsak legnagyobb 777-eseik, hanem a jól bevált 767-300ER típusú gépeik fedélzetét is korszerűsítik, különösen, ami a business osztály ággyá alakítható üléseit illeti. A 767-esek fedélzet átalakítási programja azonban később, a 2013-as év második felében veszi csak kezdetét.

A megújuló Japan Airlines fedélzet – részletek

A legfontosabb újítás a nagynevű légitársaságoknál ma már standardnak számító sík felületű ággyá alakítható business ülések bevezetése lesz. A Japan Airlines szándéka szerint az új, nagyobb személyes teret és szolgáltatási színvonalat kínáló business üléseik révén az itt helyet foglaló utasoknak első osztály közeli utazási élményben lehet részük.

Az új business ülések nemcsak szélesebbek lesznek az eddigieknél, de még a személyes szórakoztatást szolgáló fedélzeti rendszer monitor mérete is csaknem a kétszerese lesz az eddig megszokottnak, amely valóban első osztályúvá varázsolja ezt a kabin-teret.

A JAL eddigi business üléseihez 15.4″-os képernyők jártak, a felújítást követően azonban szinte egyedülálló módón az első osztállyal azonos, 23″-os képernyők várják az üzleti utazókat, amelyet bizonyára sokan fognak üdvözölni ebben a kategóriában.

A business osztály új ülései kialakításuk révén nagyobb privát szférát is fognak nyújtani a munkájukkal elfoglalt, vagy épp pihenésre vágó utazónak.

A prémium turista osztály 10cm-rel szélesebb ülésosztással és ennek megfelelően még nagyobb lábtérrel szolgál. Az ülés háttámlájába épített monitor átmérőjét itt is növeli a légitársaság: az eddigi 9″-ról egy kis netbook méretével azonos 12.1″ méretre. A jól bevált fix háttámla kialakítást az új ülésnél is megtartja a vállalat. A rendszer lényege hogy, amikor az utas pihenés gyanánt hátra kívánja dönteni ülését nem a háttámla mozdul hátra azzal benyomulva a mögötte helyet foglaló utas komfortzónájába, hanem a belső ülőlap nyúlik előre kényelmesebb, döntött pozícióba helyezve az utast.

A hagyományos turista osztályon is növeli a lábteret a légitársaság. Az új generációs, karcsúbb háttámlájú ülések révén 5-7cm-rel lesz itt is nagyobb a lábtér.

Az új üléseket bemutató fotókkal egyelőre nem szolgált a Japan Airlines. Ígéretük szerint a jövő hónapban újabb részleteket ismertetnek a teljesen megújuló fedélzettel kapcsolatban. A szórakoztató rendszer, valamint az étkeztetést érintő részletek ugyanis egyelőre nem kerültek ismertetésre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!