Repülőgépfestési pályázattal ünnepli alapításának 60. évfordulóját az All Nippon Airways. A nyertes minta a japán flotta egyik Boeing 767-300-asát fogja díszíteni.
Teljesen nyílt, mindenki számára elérhető repülőgépfestési pályázattal állt elő az All Nippon Airways (ANA). Az apropó a légitársaság idei 60 éves évfordulója. A Boeing 767-300-as típusra szóló festésminta versenyre szeptember 30-ig lehet nevezéseket küldeni. A szélestörzsű repülőgép kitöltésre váró oldalnézeti rajza, amely egyben nevezési lap is PDF-formátumban letölthető az ANA külön erre a célra létrehozott honlapjáról.
A légitársaság nem állít különösebb kritériumokat a festésmintát illetően: mint a leírásban is olvasható „Any kind of illustration is OK!”. A beérkezett rajzok a pályázók korát figyelembe véve három kategóriában kerülnek értékelésre: 12 év és az alatti, 13-18 év közötti és 19 év felettiek – mindhárom kategóriában nyertest hirdetnek, a legfőbb nyertes az lesz, akinek munkája testet ölthet a légitársaság egyik Boeing 767-esén.
A fődíj egy különleges Boeing 767-es repülőgépmodell lesz, amelyen a nyertes viszont láthatja pályamunkáját, valamint két főre szóló belépőjegy az igazi repülőgép általa tervezett festésének leleplező ceremóniájára. Az ünnepségre a többi kategória-győztes is meghívót kap, akárcsak a pályázaton részt vettek közül további 50 személy, akiket sorsolás útján választanak ki.
Az All Nippon Airways 1952. december 27-én jött létre. A decemberi dátumra való tekintettel a légitársaság ugyanabban a hónapban, 1-jén teszi közzé a festésminta pályázat nyerteseinek nevét.
A Boeing 787-es Dreamlinert tavaly szeptemberben elsőként forgalomba állító ANA flottájában 45 darab 767-300-as teljesít szolgálatot, ebből 26 darab megnövelt hatótávú típusváltozat. A vállalat tájékoztatása szerint a különleges festést egyik, a belföldi járataikon üzemeltetett 767-esükre fogják helyezni.