Lezárták a sevilla-i repülőteret, miután egy Airbus A400M katonai szállítógép a közvetlenül felszállást követően repülőtér közelében földnek csapódott és kiégett. A repülőgép az MSN023 gyártási számú repülőgép volt és az első felszállását hajtotta végre.

Légifotó a baleset helyszínéről

A gép fedélzetén tartózkodó emberek számáról és állapotukról az Airbus Defence and Space közleménye által megerősített információk:

  • A gép fedélzetén összesen hatan tartózkodtak
  • Mindannyian az Airbus Defence and Space dolgozói
  • Mind a hatan spanyol állampolgárok
  • Négyen meghaltak
  • Két ember súlyosan megsérült (meg nem erősített hírek szerint két fedélzeti mérnök), akiket kórházba szállítottak

Az Airbus Military üzletág által, több ország részvételével, katonai szállítási feladatokra kifejlesztett, négyhajtóműves turbólégcsavaros repülőgép első példánya 2009. decemberében hajtotta végre első felszállását. Az első A400M repülőgép 2013-ban állt szolgálatba a francia légierőnél.

A számos pénzügyi és egyéb problémával küzdő A400M program kezdete és a típus hatósági engedélyeinek megszerzése óta egyelőre csak mindösszesen 12 darabot adtak át belőle. 6 db a francia, 1 db a német, 2 db a török, 2 db a brit és 1 db a maláj légierőnél szolgál.

A balesetet szenvedett repülőgép a török légierőhöz került volna, júniusra tervezték az átadását. A brit és a német légierő, majd később a törökök is földre parancsolták ideiglenesen az A400M típusú repülőgépeiket a balesetet követően.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Videó és fotók a Twitterről

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!