Pozitívan zárta 2013 utolsó negyedévét az easyJet. A légitársaságnak oldalunkhoz eljutattot közleménye szerint az ülőhelyszám 4,1%-kal, 16,1 millióra, az utaslétszám 4,2%-kal, 14,3 millióra, a kihasználtság pedig 0,1 százalékponttal, 88,7%-ra nőtt.

A 2013. december 31-ével végződött pénzügyi negyedév eredményei, fontosabb pénzügyi adatok:

• Az egy ülőhelyre jutó árbevétel a várakozásoknak megfelelően 3,4%-kal, 55,71 GBP-re, (változatlan árfolyamon számolva 1,4%-kal) nőtt, azzal együtt, hogy az idei adatokat az előző év hasonló időszakának olimpia utáni forgalmához hasonlítjuk, illetve a versenyhelyzet is igen kiélezett volt. Az egy ülőhelyre jutó árbevétel növekedését a gondos kapacitásmenedzsment, a helyjegyrendszer jó teljesítménye, valamint az illetékek és díjak alakítása terén elért eredmények együttes hatása idézte elő. Az ülőhelyek alapján számított árbevételre az is kedvező hatással volt, hogy ebben a negyedévben nőtt az átlagos szektorhossz.

• Az egy ülőhelyre jutó költségek az üzemanyagköltségek nélkül, a pénzügyi beszámolóban szereplő adatok alapján 3,0%-kal, változatlan árfolyammal számolva pedig 1,2%-kal nőttek. Ennek oka a szabályozott repülőterek díjainak növekedése, valamint a flotta tervezett öregedése miatti karbantartási költségek és a bérelt repülőgépek arányának emelkedése volt.

• Az easyJet új bázist hozott létre Nápolyban, mely 2014 tavaszán kezdi meg működését, és bejelentettük az új, hamburgi bázisról indítandó járatokat is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

• A mérleg továbbra is stabil és erős: 2013. december 31-én a készpénz- és pénzpiaci betétek összege elérte az 1,1 milliárd GBP-t.

• Az első félévi foglalások aránya megegyezik az előző év hasonló időszakával, így az easyJet várakozásai szerint az első félévi, adózás előtti veszteség (átlagos járatkimaradási adatokat feltételezve) 70 és 90 millió GBP között lesz, szemben az előző év első felében tapasztalt 61 millió GBP-vel. Az elmúlt évben a húsvét március 31-re esett, ami 2013 első felében 25 millió GBP többletbevételt eredményezett. Ebben a pénzügyi évben a húsvét áprilisban lesz.

Carolyn McCall, az easyJet vezérigazgatója így értékelte az eredményeket:
„Az easyJet jól kezdte az évet. A komoly kihívást jelentő versenyhelyzet és az előző év hasonló időszakának látványos eredményei ellenére sikerült növelnünk az egy ülőhelyre jutó árbevétel összegét. Az elmúlt negyedévben elért teljesítmény ékes bizonyítéka annak, hogy továbbra is odafigyelünk a költségekre, és a stratégiai prioritások fokozatos megvalósítására. Stratégiánk, melynek értelmében utasainkat alacsony jegyárak mellett barátságos kiszolgálással, de a költségeket fegyelmezett keretek között tartva juttatjuk el a legjobb célállomásokra, továbbra is biztosítékot jelent arra, hogy a jövőben is fenntartható hozamot és növekedést biztosíthatunk részvényeseink számára.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!