Közvetlenül a felszállást követően vissza kellett fordulnia az amerikai Allegiant Air McDonnell Douglas MD-83 típusú, Hagerstownba (Maryland) tartó utasszállító repülőgépének, mert a fedélzeten füstöt észleltek.

Az esemény hétfőn délután történt Nyugat-Floridában, miután a légitársaság repülőgépe felszállt a St. Petersburg-i Clearwater Nemzetközi Repülőtérről (ICAO: KPIE). Az Allegiant Air 864-es számú járatának személyzete az azonnali visszafordulást és a leszállást azzal indokolta, hogy a fedélzeten füst volt.

A N869GA lajstromjelű McDonnell Douglas MD-83 pár perccel később biztonságosan leszállt a repülőtéren. Az utasok a gurulóúton, vészcsúszdák segítségével hagyták el a repülőgépet. A repülőgép fedélzetén 141 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. A repülőgép vészkiürítése során néhányan könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az utasok 200 dolláros utalványt kaptak, többségüket más járatokra foglalták át, egyeseket szállodában helyeztek el.

Az utasok Twitterre postolt fotói

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!