Görögországban a súlyos gazdasági válság ellenére is viszonylag élénk a légiközlekedés. Folyamatosan hallani különböző repülőgépbérlésekről, vagy új légitársaságok születéséről. A következő összeállításban erről szeretnénk helyzetjelentést adni.

SkyGreece Airlines

Egy Boeing B767-300(ER) típusú szélestörzsű repülőgéppel tervezi indítani járatait 2014 első felében a görög-kanadai üzletemberek által alapított új légitársaság.

Az athéni központú SkyGreece Airlines fő célja, hogy légi összeköttetést biztosítson a görög diaszpórának az anyaországgal. A társaság külön hangsúlyt igyekszik fektetni rá, hogy járataikat kizárólag görög származású utaskísérőkkel és pilótákkal teljesítsék. Elsősorban New Yorkba, Chicagóba, Montreálba, valamint Torontóba tervez repülni az új hellén fuvarozó, emellett később Johannesburgot is fel kívánja venni desztinációi közé.

Több újságcikk is beszámolt róla, hogy 2014 második felében egy újabb repülőgép csatlakozna a flottához. Ezt azonban a légitársaság egyelőre nem erősítette meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

GreenJet

Az SX-GRN lajstromú Airbus A321-es Budapesten, a Lufthansa Technik hangárja előtt. (Fotó: AIRportal.hu)

Hamarosan a GreenJet is átveszi két, korábban az Air Macaunál szolgáló Airbus A321-100-as gépét, ezzel megkezdve az üzemelést. A két repülő korábban a B-MAB és B-MAR lajstrom alatt repült, az átvétel után azonban az SX-GRO (MSN 557) és az SX-GRN (MSN 597) lajstrommal fognak közlekedni. Jelenleg Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tárolják őket.

Eredetileg egy Airbus A320-200 típussal kezdte volna meg a működést a légitársaság, azonban ezt a repülőgépet az ukrán Aviatrans Kiev fogja üzemeltetni UR-CKR lajstrommal.

Aegean Airlines

A legnagyobb görög légitársaság egy Boeing B757-200(WL) repülőgépet bérelt wet-lease alapon a nyári szezonra. A 200 férőhelyes utasszállító június 27-től egészen szeptember 15-ig fogja az Aegean Airlines flottájának tagját képezni.

Az airBaltic Boeing 757-256(WL) típusú gépe.
(Fotó: Mészáros Balázs – AIRportal.hu)

A jelenleg YL-BDB lajtrom alatt repülő gép egy másik társával eredetileg az airBaltic flottájához tartozik, azonban a lett vállalat nem tartja költséghatékonynak az üzemeltetésüket, ezért adja bérbe más légitársaságoknak a nagy Boeingjeit.

A nemrég még a TonléSap kambodzsai légitársaságnál szolgáló repülő Heraklionról a párizsi Charles De Gaulle, a Tel Aviv-i Ben Gurion és a düsseldorfi nemzetközi repülőtérre fog járatokat teljesíteni.

Aeolian Airlines

A Small Planet Airlines Boeing B737-322 típusú gépe.
(Fotó: Ispán Tamás – AIRportal.hu)

Egyetlen McDonell Douglas MD-83-as gépét adja bérbe a Small Planet Italianak az Aeolian Airlines. A nyári időszakra beszervezett 24 éves repülő június 18-án került átadásra, amikor is Athénból Milánóba repülték át.

A Small Planet Italianak nem ez az egyetlen gépátvétele, ugyanis két Boeing B737-300-ast is forgalomba állítanak, ezek azonban a testvércég Small Planet Airlines flottájából kerülnek ki.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!