Sikeres évet zárt 2014-ben Görögország legnagyobb légitársasága, az Aegean Airlines, amely nemcsak utasforgalmi rekordot döntött, hanem egyéb meghatározó mutatói is jól alakultak. Idén kezdődnek a vadonatúj A320-as Airbusok szállításai, és a formaruha is megújul.
Jó úton halad az Aegean, sikeres volt a fúzió
Felfelé ívelt januárban az Aegean Airlines
Az Aegean Airlines konszolidált árbevétele 7%-kal, 850 millióról 911,8 millió euróra emelkedett 2014-ben az előző évi eredményhez képest, és ugyanígy növekedést mutatott, méghozzá jelentős mértékűt a légitársaság nettó nyeresége, az ugyanis 52,5 millióról 80,2 millió euróra kúszott.
Az Aegean Airlines a sikereit döntően két tényezőre, a hálózatfejlesztési stratégiájára, valamint az Olympic Air-rel való összeolvadására vezette vissza, amelynek 2013-as bekövetkeztve óta az Aegean Görögország legnagyobb légitársasága. Nagyságát pedig immáron az is emeli, hogy 2014-ben 10,1 milliós utasforgalmat bonyolított, amely a görög légitársaságok körében a valaha elért legnagyobb, akárcsak az útvonalhálózatban szereplő úti célok kínálata, amely összesen 119 várost számlál.
A belföldi hálózatban 15, a nemzetköziben 13 százalékos volt a fejlődés, amelyet a légitársaság a kedvező áraival és az erős átszálló forgalommal magyarázott. A nemzetközi hálózat növekedésében Athénnak volt kulcsszerepe, a főváros légikikötőjének forgalma 2014-ben 20%-kal bővült, amihez az Aegean-nek a görög turisztikai hivatallal is összehangolt hálózatfejlesztési stratégiája járult hozzá a legnagyobb mértékben.
Dimitris Georgiannis, az Aegean ügyvezető igazgatója előrebocsátotta, a további növekedés jegyében az idei évnek is számos fejlesztéssel indultak neki. Bővítik a flottát és vele az útvonalhálózatot, amelyben új városok mellett egyes meglévő útvonalak sűrítésének tervei is szerepelnek. A 2015-ös menetrendben már 42 ország 134 (34 belföldi, 100 nemzetközi) városa lesz elérhető.
Idén, júniustól kezdődően az Aegean elkezdi átvenni a vadonatúj, sharklet szárnyvéggel ellátott A320ceo gépeit, amelyből összesen hét darabot rendelt. A megújulás azonban már előtte, április 1-jével kezdetét veszi. A Sophia Kokosalaki, görög származású divattervező által megalkotott vadonatúj formaruhák ekkortól kerülnek bevezetésre, frissítést hozva a földi kiszolgálók és a fedélzeten dolgozó pilóták, valamint légiutas-kísérők megjelenésében.