Az ovdai járat elindításának napján jelentette be a Ryanair, hogy egy másik meleg tengeri üdülőhelyre, a Kanári-szigetekre is indít repülőgépet heti egy alkalommal 2016. április 3-tól, azaz a jövő nyári menetrendi időszak kezdetétől. A Ryanair gépe Budapestről Gran Canaria szigetére, vagyis Las Palmas repülőterére indul a magyar fővárosból – adta hírül a Budapest Airport közleménye.
„A Budapest Airport nagy örömmel üdvözli a Ryanair heti kétszeri járatát ebbe a méltán népszerű izraeli üdülőhelyre és a bejelentést arról, hogy az ír légitársaság jövő áprilistól heti egyszeri összeköttetést teremt a Las Palmas-Budapest útvonalon. Ezzel tovább bővítik az útvonalkínálatot a Kanári-szigetekre.” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.
„Biztos vagyok abban, hogy ezek az új járatok rendkívül sikeresek lesznek, hiszen az előzetes piacfelmérések is visszaigazolták az utazási igényeket. A Ryanair ezzel tovább erősítheti pozícióját, mint az egyik legnagyobb légitársasági partnerünk.” – tette hozzá az igazgató.
Eilatba (Ovda) már mostantól lehet repülni a Ryanairrel
Garantáltan kellemes időjárás és garantált biztonság fogadja azokat az utasokat, aki az izraeli Eilat tengerparti üdülőhelyére utaztak a mai napon a Ryanair Ovda repülőtérére tartó új járatával. A máris szinte teljesen teltházas gép az eilati partvidék közelében lévő repülőtérre viszi az utasokat a Sínai-félsziget keleti részén.
Napfény, pálmafák, tenger – ez a három legfontosabb ismérve a Vörös-tengeri üdülőhelyeknek, amelyek éppen akkor a legnépszerűbbek, amikor Európában a tél az úr. Izrael egyetlen és legszebb Vörös-tengeri nyaralóhelye immár karnyújtásnyi közelségbe került a Ryanair utasai számára, akik mostantól hetente két alkalommal utazhatnak Budapestről közvetlenül a Sínai-félsziget déli részére közvetlen járattal. A Ryanair ovdai járata szerdán és szombaton közlekedik és 11.35-kor illetve 11.00 órakor indul Budapestről, majd rövid forduló után 19.40-kor illetve 19.05-kor érkezik vissza Budapestre. Az új járattal a Budapestről induló utasok számára immár három légitársaság kínál menetrendszerű utakat Izraelbe.