Guillaume Faury lehet a nevető harmadik a Tom Enders és Fabrice Brégier Airbus-vezérek közti harcban, ő lehet a repülőgépgyártó új elnök-vezérigazgatója.
A Reuters az ügyet jól ismerő forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a Fabrice Brégier helyére tavaly decemberben kinevezett Faury lehet a gyártó új elnöke, Tom Enders utóda, a döntést hetekkel korábbra hozták.

Mint ismert, Enders és Brégier esküdt ellenségek voltak, hiába utaztak ugyanazon a gépen: Brégier, mint a kereskedelmi gépek gyártásáért felelős cég vezetője Enders vezérigazgatói székére pályázott. Vesztett, távozott a cégtől, de Tom Enders is lelép az év végén, nem pályázik harmadik ciklusra.
A Reuters szerint van még egy jelölt az Airbus vezetésére, Patrice Caine, aki most a Thalest igazgatja, de a kormány kérésére otthagyná a céget az Airbusért cserébe. A toulouse-i vállalat hetek múlva bejelentheti döntését, amely szerint jövő május helyett már idén év végén megtörténhet a váltás, erről a november 13-i igazgatósági ülésen születhet döntés.
Bár Faury-nak alig egy éve volt eddig, hogy megerősítse pozícióját, a Reuters szerint a korábban a helikopter üzletágat vezető francia jó pontokat szerzett, mert szakmabeli és ismeri a kihívásokat.

Akad is feladata bőven, a legutóbbi hírek szerint az Airbus A320neo-programot továbbra is sújtani fogja a Pratt hajtóműmizériája, illetve néhány gépnél súlyos minőségi problémákat észleltek. Ezek miatt Faury saját maga ment Németországba tudatni a dolgozókkal, hogy elveszíthetik a vevők bizalmát, ha nem figyelnek a minőségre.