Idén is várja a gyakornokokat a Budapest Airport. A Runway elnevezésű gyakornoki program határozott idejű munkaszerződést és jövedelmet is kínál a sikeresen pályázóknak. A Budapest Airport célja, hogy a tehetséges főiskolai és egyetemi hallgatóknak már a diploma megszerzése előtt lehetőségük legyen munkatapasztalatot gyűjteni az ország egyik legjobb munkahelyén, a budapesti repülőtéren.

Hatodik alkalommal is megnyílt a lehetőség a jelentkezésre a Budapest Airport – stílusosan -„Runway”-re keresztelt gyakornoki programjába. A programba azok a nappali tagozatos hallgatók jelentkezhetnek, akik még diploma előtt állnak, de már jól körülírható elképzeléseik vannak a karrierjüket illetően. A Budapest Airport célja ezeknek a tehetségeknek a felkarolása és hogy a valós életben használható, gyakorlati tapasztalatot biztosítson a számukra még mielőtt kikerülnének a munkaerőpiacra. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaság ezúttal 10 különböző szakterületen kínál gyakornoki pozíciót.

A Budapest Airport a térség legnagyobb munkaadójaként elkötelezett a fiatal pályakezdők magyarországi munkaerőpiacon történő elhelyezkedése mellett. A repülőtér üzemeltetője éppen ezért gyakornoki programmal segít a felsőfokú képzésben résztvevőknek, hogy még a diploma megszerzése előtt jussanak használható munkatapasztalathoz. A Runway gyakornoki programra még közel két hétig lehet jelentkezni. A sikeres felvételt követően 2014.. augusztus 1-től kezdődik a munka, egészen jövő év március 31-ig. A nyolc hónapos időszakra a Budapest Airport munkaszerződést és jövedelmet is biztosít.

„Nagy örömmel tölt el, hogy idén is elindíthatjuk a gyakornoki programunkat, ami remek lehetőség az egy-két év múlva diplomázók számára a munka világának megismerésére.” – mondta el Zahorán-Pirisi Zsuzsa, a Budapest Airport humánerőforrás igazgatója. Hozzátette: „Számos kollégánknak épp a gyakornoki programmal indult el a repülőtéri karrierje, míg mások a program letelte után sikeresen helyezkedtek el nagyvállalatoknál. A repülőtéren megszerzett munkatapasztalat mindig is kiváló referencia lesz, bárhol is sikerüljön elhelyezkedni.”

A Budapest Airport gyakornoki programjáról, a jelentkezés feltételeiről és a megpályázható pozíciókról részletesen erre a linkre kattintva lehet olvasni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!