A szolnoki S.A.R. Hungary Alapítvány, melynek céljai között a speciális mentés és a légiközlekedés támogatása is megtalálható, elhatározta, hogy megment az enyészettől egy jobb sorsra érdemes, de már a földhöz ragadt An-2-est. Ez a gép végül a HA-MBF lett, melyet tulajdonosa felajánlott az alapítványnak.

A projekt célja, hogy ebből a madárból ismét repülőképes gép legyen, de nem csak úgy „egyszerűen” felújítva, hanem átlajstromozva a HA-ANA lajstromra, ezáltal emléket állítva a magyarországi An-2 repülés kezdetének, és az ország első Ancsájának! (az eredeti HA-ANA 1987 óta egy németországi múzeumban pihen).

A gép korabeli hadizöld festést kapna, és így éke lehetne repülőnapoknak, találkozóknak, utasrepültetéseket, ejtőernyős ugratásokat végezne, így teremtve meg saját fenntartási költségeinek értékét.

Másik feladata legalább ennyire nemes lenne: Európán belül esetlegesen bekövetkező természeti és más jellegű katasztrófák alkalmával a szolnoki Életjel Mentőcsoport, és a vele együttműködő más mentőcsapatok tagjaiból álló mentőegység kijuttatása a kárhelyszínre, ezzel emberi életek megmentéséhez járulna hozzá!

A repülőgép tényleg nincs túl jó állapotban, ráfér a felújítás:

© AIRportal.hu - kép

© AIRportal.hu - kép

© AIRportal.hu - kép

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás és további fotók: a projekt Facebook csoportja.

A cél mellé már több, mint száz ember állt, valamint a mezőhéki Aero-Mester Kft., a szajoli Kamion és Autómentő Kft., a kadarkúti Fly-Coop Kft., és a szarvasi Integrál Építőipari Zrt.

A repülőgép feltámasztásában bárki segédkezhet, akár anyagi támogatással, a típushoz tartozó alkatrésszel, kétkezi munkával, ismeretséggel-összeköttetéssel, de erkölcsi támogatással is!

Még több fotó és információ a kezdeményezésről a projekt honlapján érhető el.

Az alapítvány a következő számlaszámra várja az adományokat:
Számlatulajdonos: S.A.R. Hungary Alapítvány
Számlaszám: OTP 11745004-20099507
A nemzetközi számlaszámunk: IBAN HU74 1174 5004 2009 9507 0000 0000
SWIFT Kód: OTPVHUHB
Megjegyzés rovatban mindenképp fel kell tüntetni: „Az An-2 felújításának költségeire

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!