A hajtómű meghibásodása miatt fordult vissza a Tarom Budapestről Bukarestbe tartó repülőgépe szerdán délután. Egy utas a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy füsttel telt meg az utastér.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a Tarom légitársaság menetrend szerint Bukarestbe tartó járatán röviddel a felszállás után észlelték a tüzet, ezért a két pilóta a kényszerleszállás mellett döntött. A sikeres manőver után az utasokat biztonságba helyezték – írta az Info Rádió.

Az AIRportal érdeklődésére a Budapest Airport nem közölt részleteket az eseményről.

Egy motor hibásodhatott meg azon a Tarom román gépen, amely szerdán délután hajtott végre kényszerleszállást Budapesten. A gépen volt Borboly Csaba romániai magyar politikus is – a HVG híre szerint.

Füsttel telt meg az utastér a szerdán délután negyed 3-kor Budapestről Bukarestre induló Tarom román légitársaság egyik gépén – tette közzé a Facebookon Borboly Csaba romániai magyar politikus, Hargita megye tanácsának elnöke, aki szintén a gépen volt.

Borboly azt írta, szerdán reggel utazott Budapestre egy egyeztetésre és délután repült volna vissza Bukarestbe, de a budapesti reptéren felszállás közben füsttel telt meg az utastér, ezért vissza kellett fordulniuk és a meghibásodott motort leállítva a gép egy működő motorral hajtott végre kényszerleszállást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Készültségi állapotot rendeltek el, földet érve vártak a mentők, tűzoltók és csak ellenőrzés után szállhattunk ki a gépből. Nem mindennapi tapasztalat volt, de a lényeg, hogy mindenki épségben van” – írta a politikus – adta hírül a HVG.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!