Szeptemberben is milliomos lett a budapesti repülőtér: immár harmadik hónapja egyfolytában egymillió feletti az egy hónapban megforduló utasok létszáma. A nyári utazási szezon záróakkordjaként ebben a hónapban triplázott a Budapest Airport, azaz július és augusztus után szeptemberben is egymilló főnél több, összesen 1 017 506 utas érkezett és indult a Budapest Airport 2-es terminálján keresztül.
Budapesten elképesztő dinamikával nő a légiforgalom, miután július-augusztus-szeptemberben, vagyis a nagy nyári utazási csúcsforgalomban összesen 3 184 642 utasa volt a Budapest Airportnak.
Ilyen nagy utaslétszám még egyszer sem fordult elő a fővárosi repülőtér életében, méghozzá úgy, hogy mind a három nyaralási hónapban meghaladta az utasok létszáma a havi egymilliót. Szeptemberben is folytatódott a növekedés, a kilencedik hónapban 1 017 506 utas érkezett és indult Budapestről.
A forgalom bővülése már az elmúlt év vége óta tart, azonban a nyári hónapokban rendre kétszámjegyű volt a növekedés – az előző év hasonló időszakához képest. Szeptemberben a forgalom-növekedés már 16,2%-kal haladta meg a 2014. szeptemberi forgalmat és kiemelkedően vezeti a Közép-Kelet Európában mért légiforgalmi statisztikákat. Mind a három nyári hónapban mintegy 140 000 fővel több utasa volt a repülőtérnek, mint egy éve.
A légitársaságok között a Wizz Air bonyolította le a legnagyobb forgalmat, amelynek jelenleg kilenc repülőgépe állomásozik Budapesten.
A sorrendben második a Ryanair, őket követi a német Lufthansa, majd az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, a KLM, az Air France és a British Airways következik. A forgalom-növekedésben jelentős szerepet játszottak a hosszútávú járatok is, amelynek révén idén nyáron Budapestről közvetlenül volt elérhető Torontó, Montreál, Dubaj, Peking és Doha.
A küldő városok statisztikáját továbbra is London vezeti, behozhatatlan előnnyel.
A brit főváros négy repülőteréről (Heathrow, Luton, Gatwick és Stansted) összesen öt légitársaság (Wizz Air, British Airways, easyJet, Ryanair és Norwegian) szállít utasokat, szeptemberben majdnem 120 000 embert. A küldő városok sorrendjében második Párizs, utána Brüsszel, Frankfurt, Isztambul, Róma, Amszterdam, München, Milánó és Moszkva.
A Budapest Airport közleménye.