Szolgálatba állította hatodik Airbus A330-300 típusú utasszállító repülőgépét az Iberia. A spanyol légitársaság legújabb szélestörzsűje a harmadik a flottában, amely az új arculatot viselve üzemel.

A vadonatúj, EC-LZJ lajstromú Airbus A330-300-ast a légitársaság Miami névre keresztelte, ezért mai első hosszú távú járatán a Florida állambeli városba lett vezényelve. Az Iberia felettébb büszke legújabb szélestörzsű típusára, amelyet egy éve, tavaly februárban vett először flottájába, de a legelső A330-as (EC-LUB) még az előző festésmintával érkezett Madridba.

A ma szolgálatba állított hatodik A330-as azonban már eleve az új arculat szerint gördült ki a gyárból, Toulouse-ban, de ez is még csak a harmadik gép a spanyol flottában, amely ezt viseli magán. A legelső az I. Juan Carlos király nevére keresztelt EC-LYF lajstromú A330-300-as volt, amelyet tavaly november 21-én mutattak be, míg a második egy A340-600-as (EC-LEV), amelyet idén január végén prezentált az Iberia.

Az Iberia A330-asai nemcsak mint típus és nemcsak mint az új arculat első hordozói jelentősek a megújuló spanyol légitársaságnál, hanem a fedélzetük is vadonatúj kabint rejt, mivel ezek a gépek már eleve a 2013. évi madridi Fitur turisztikai szakkiállításon meghirdetett belsővel csatlakoznak a flottához.


Videó-bemutató a legújabb Iberia A330-300-asról. (Forrás: Iberia YouTube Csatorna)

Az üzleti és turista osztályon is új ülésekkel (a businessen ággyá is alakítható), korszerű fedélzeti szórakoztató rendszerrel felvértezett kabin ráadásul a legfontosabb célcsoport, az utasok körében is népszerűségnek örvend. A légitársaság közlése szerint rögvest a bevezetést követően 17 százalékponttal növekedett a minőség megítélése, míg 31.2%-kal nőtt azoknak a száma, akik tapasztalataik alapján másoknak is ajánlanák kipróbálásra az Iberia új long-haul szolgáltatásait, amely rövidesen még tovább fejlődik, mivel az új gépeken Wi-Fi hálózat is kiépítésre kerül, amely GSM kapcsolattal is kiegészül, lehetővé téve a szöveges üzenet, illetőleg adatforgalmat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ami a társaság miami útvonalát illeti, az Iberia naponta kétszer indít közvetlen járatokat a madridi Barajas nemzetközi repülőtérről, ahova visszaérkezvén az utasok egyébként mintegy 32 spanyol és 37 más, európai városba szállhatnak át, ahogy 12 közel-keleti, illetőleg afrikai desztináció is igénybe vehető innen.

Az útvonalhálózat észak-amerikai célpontjai között szerepelnek továbbá New York és Chicago is, de áprilistól már Boston és Los Angeles is közvetlen összeköttetésbe kerül Madriddal az Iberia gépeinek köszönhetően. A330-300-asból jelen állás szerint összesen 8 darab lesz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!