Két hetvenötös gépátadást is ünnepelt a héten az amerikai Boeing repülőgépgyár. Először kedden, amikor a Turkish Airlines flottájába bocsátották a 75. Next Generation 737-est, másodszor pedig éppen a mai napon, amikor a Lufthansa eddigi 75. 747-es Jumbójáról adtak hírt.

Mindkét légitársaság, a török és a német egyaránt a Boeing egyik legfontosabb ügyfelei közé tartoznak, ezért nem csoda, hogy a gyáriak alapos figyelmet fordítottak az elért átadási darabszámokra, és rövid sajtóközleményekben is tudatták a világgal, micsoda prosperáló kapcsolatban állnak e két neves légi céggel. Hetvenöt repülőgép, akár a keskenytörzsű Boeing 737NG-ről, akár a négy-hajtóműves óriásról, a 747-esről legyen szó, egyáltalán nem kevés. Van olyan légitársaság, amelynek flottája összességében nem rendelkezik ennyi géppel, a Turkish Airlines és a Lufthansa esetében viszont a géppark csak egy-egy típusáról van szó.

A Turkish Airlines-nál a Next Generation Boeing 737-es gépcsalád három tagja is jelen van a flottában, a 737-700-as és 737-800-as mellett, a leghosszabb törzsű, megnövelt hatótávú 737-900-as változat is működik a kis-, és középhatótávú útvonalakon, nem mellesleg a budapestin is. A most ünnepelt gép történetesen egy 800-as, amelyből így már összesen 64 darab áll szolgálatban a törököknél, akik azért is nagyon büszkék rá, mert ez az elsők közötti, amelynek kabin-rendszerei közül a konyhák az ország első erre szakosodott cégétől, a Turkish Cabin Interiors-tól (TCI) származnak.


A légitársaság elkötelezettségét a 737-es típuscsalád mellett pedig mi sem példázza jobban, mint hogy a Turkish Airlines az elmúlt évben erre a Boeing gyártmányra adta le történetének eddigi legnagyobb rendelését az amerikai gyár felé, amikor is mintegy 6.9 milliárd dollár értékben 20 darab 737-800NG, 40 darab 737 MAX-8 és 10 darab 737 MAX-9 típusvariánsokra formált igényt.

A B-737-es program egyébként épp a múlt hónapban ünnepelte 8000. legyártott példányát, amelyet eddig még egyetlen más kereskedelmi típus sem ért el, erre a gyáriak lehetnek méltán büszkék.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Lufthansa, a hűséges a Jumbo üzemeltető

A német zászlóvivő és a Boeing 747-es közös története igen nagy múltra tekint vissza. A Lufthansa első 747-ese, egy 747-100-as 1970-ben került átadásra, és a légitársaság volt a 747-200-ason alapuló teherszállító változtat indító ügyfele is, sőt a legújabb generációs széria, 747-8-as Intercontinentaljának első, és egyelőre egyetlen üzemeltetője is, 2012 áprilisa óta.

A Lufthansa mai flottájában 18 darab 747-400 és immáron 13 darab 747-8I teljesít szolgálatot, merthogy természetesen a nemrég átvett legújabb, 75. 747-es is már a 8-as szériából származik. Ezek a gépek különben 10 ország 22 városába repülnek menetrendszerűen a társaság útvonalhálózatán belül.

A Lufthansa legújabb Boeing 747-8-asa felszállás közben, hazafelé a gyárból. (Fotó: Boeing Company)


A 747-8-as program ugyanakkor nem dicsekedhet akkora sikerrel, ez eddig az utasszállító Intercontinental és a teherszállító Freighter változatokra összesen 120 rendelést sikerült csak gyűjteni, amiből 68 került leszállításra.

Összehasonlításképp érdemes megjegyezni, míg 747-8-asból egy hónapban mindössze 1.75 darabot bocsát ki a Boeing (2015-től pedig már csak másfelet), addig 737NG-ből 42 darab gördül ki havi szinten.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!