Többen hívták szerkesztőségünket szombaton délután, hogy Ferihegy közelében igen kis magasságon, egy, a Cityline Hungary légitársaság üzemeltetésében lévő Antonov An-26-os szállítógépet láttak (képünkön), amelynek repülés közben leállt a jobb oldali hajtóműve.

Az AIRportal.hu szerkesztősége hamar kiderítette, hogy szerencsére semmilyen vészhelyzet, vagy műszaki meghibásodás nem történt, mindössze egy teszt- vagy gyakorlórepülés során állította le a légijármű személyzete az egyik hajtóművet.

A repülőgép egy átstartolást követően, az ilyenkor szokásos eljárásoknak megfelelően, egy hajtóművel, de rendben leszállt a 31R futópályára, majd egy újabb teszt kört követően az állóhelyére gurult.

A repülőgép egy hajtóműves leszállásáról készült fotót, mint érdekességet közreadjuk:

A Cityline Hungary Antonov An-26 típusú, HA-TCN lajstromjelű repülőgépének leszállása. A fotón remekül látszik, hogy a jobb oldali légcsavar nem forog. Fotó: Ispán Tamás / AIRportal.hu


A légcsavaros gépeken az előírásoknak megfelelően a leállított hajtómű légcsavar-tollait olyan helyzetbe – ún. vitorlába – kell állítani, hogy azok a lehető legkisebb légellenállást keltsék, ahogy az a képünkön is látható. Ezt többek közt annak érdekében kell megtenni, hogy a maradék egy működő hajtómű biztosította vonóerővel is biztonságosan le lehessen szállni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Címlapfotó: Samu Ádám / AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!