Új járatok kellenének New Yorkból és Torontóból, egy sor desztinációra lenne igény Ázsia jelentősebb fővárosaiból is. Ennek az igénynek a konkrét repülőjáratokra váltásának céljával vesz részt a Budapest Airport légiközlekedési- és marketing csapata az idei World Routes konferencián.

A nagy nemzetközi légitársaságok és repülőterek éves találkozóját az idén 18. alkalommal rendezik, ezúttal Abu Dhabiban szeptember 29. és október 2. között. Ez az a fórum, amelyen a légiközlekedésben érintett valamennyi döntéshozó évente egy alaklommal összejön, hogy eszmecserét folytassanak az iparág jövőjéről és adatokat gyűjtsenek a piaci lehetőségekről. Egy-egy ilyen konferencián lehet érdemben befolyásolni a légitársaságok döntéshozóit azzal kapcsolatban, hogy mondjuk a 2013-as nyári menetrendben hová érdemes új járatot indítani. A Malév csődje nyomán keletkezett nehéz pénzügyi helyzet ellenére a Budapest Airport képviselői mindent megtesznek azért, hogy Abu Dhabiban is bizonyítsák: Budapest változatlan ígéretes célpont mind az üzleti-, mind a szabadidős utazók számára.

A Malév csődje miatt törölte budapesti járatait az American Airlines (New York JFK) és a kínai Hainan Airlines (Peking), mert mindkét hosszútávú járaton sok átszálló utas érkezett Budapestre, hogy azután a Malévval folytassa utazását. A Budapest Airport a nemzeti légitársaság csődje óta több, mint hat új európai légitársaságot hozott már Budapestre (Ryanair, Aegean Airlines, Blue1, Air Berlin, Transavia, Brit Air) és további két új járat nyitása várható a téli menetrendben. A német OLT Express októbertől indítja új, drezdai járatát, míg az Ural Airlines Oroszország szívéből, Jekatyerinburgból hoz utasokat Budapestre. Ezzel együtt, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója szerint további erőfeszítésekre van szükség.

Amíg voltak a transzatlanti útvonalakat Boeing 767-esek repülték (Fotó: Csemniczky Kristóf – Airliners.net)

„Az egyik legutóbbi iparági felmérés, a Sabre@Airport Intelligence Data vizsgálatából kiderül, hogy Budapesten nagyobb piaci igény mutatkozik egy new yorki járatra, mint mondjuk Münchenből, Düsseldorfból, Stockholmból vagy éppen Prágából.” – hangsúlyozta Kam Jandu. A Budapest Airport légiközlekedési igazgatója hozzátette: „Ehhez hasonlóan a kanadai Torontóból, részben az ott élő jelentős magyar közösség, a rokonlátogatók miatt is érezhetően nagyobb piaci igény lenne egy közvetlen, tengerentúli járatra, hiszen a potenciális utazóközönség nagyobb, mint mondjuk Bécsből, Koppenhágából vagy Madridból. Munkatársaim azzal a céllal utaznak Abu Dhabiba, hogy meggyőzzék a légitársaságokat: Budapest továbbra is elsőrendű desztináció, a város nemcsak turisztikai szempontból, hanem az üzleti utasok számára is fontos célpont.”

Utoljára 2011. április 6-án köszönthettünk járatnyitó szélestörzsű gépet Ferihegyen
(Fotó: Csemniczky Kristóf – Airliners.net
)

A Budapest Airport csapata az elmúlt évben az „Év Legjobb Európai Repülőtéri Marketingje” címet hozta el a World Routes konferenciáról Berlinből. Részben ez az elismerés hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Turisztikai Desztinációs Menedzsment Nonprofit Kft.-vel jövőre közösen rendezheti Budapesten ezt a fontos légitársasági fórumot. A „Routes Europe 2013” konferencia helyszíne a SYMA Csarnok lesz 2013. május 12. és 14. között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Budapest Airport
Ajánlott cikk: Visszatérhet Budapestre a Hainan Airlines (AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!