Embraer E-195 típusú utasszállító repülőgépekkel modernizálja flottáját a Belavia. A fehérorosz légitársaság a mai napon Salzburgban, az Európai Regionális Légitársaságok Szövetségének (ERA) éves találkozóján jelentette be, hogy két darab hosszú törzsű E-Jet-re kötött vásárlási szerződést a brazil repülőgépgyárral.

Szeptember 19-e óta a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren is jelenlévő fehérorosz légitársaság flottája két darab, egyenként összesen 76 üléses Embraer E-175 típusú repülőgéppel rendelkezik. A brazil gyártó E-Jet családja tehát korántsem ismeretlen gépparkban.


Anatolij Gusarov, a Belavia vezérigazgatójának elmondása szerint épp ezért, a flotta egységének érdekében döntöttek a típus mellett. Az új E-195-öst, akárcsak a kisebb, 175-ös széria fedélzetét kétosztályos elrendezésben konfiguráltatja a légitársaság, amely így összesen 107 utas szállítására lesz alkalmas.

A gyártóval kötött megállapodás szerint az első vadonatúj E-195-ös 2014 első félévében érkezik Minszkbe, a Belavia bázisrepülőterére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!