Az Aéroports de Paris és az Air France összefogott, hogy megvalósítsák közös, egymást kiegészítő ambícióikat: javítsák az utazóközönségnek nyújtott szolgáltatásokat, azt a fogadtatást, amiben az utasok részesülnek, nagyobb nemzetközi forgalmat vonzzanak és megerősítsék az első európai átszálló platformot.

E célból létrehoztak egy közös programot, a Hub 2012-et, az utasforgalmi szolgáltatások kiegészítő megközelítését.

Új infrastruktúrák és az Air France gyűjtő-elosztó repülőterének koncentrációja

2012 a repülőtér átalakulásának éve. Ennek jegyében új infrastruktúrák kerülnek kialakításra, melyek egyik fontosabbika a 4-es szatellit és a 2E terminál új beszállócsarnoka.

A tervező és üzemeltető Aéroports de Paris számára 580 millió EUR-s beruházást jelentő új, 4-es szatellit hosszú-távú járatokat valamint az óriás gépeket, és ezzel akár 7,8 millió utast fogad.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új szatellitnek köszönhetően az Air France tevékenységét a platformtól keletre, a 2E, 2F és 2G terminálokra koncentrálhatja. Idővel a párizsi Charles de Gaulle gyűjtő-elosztó repülőtér évente 42 millió utast tud majd fogadni (szemben a 2010-es 34 millióval).
Ez az új konfiguráció lehetőséget teremt az Aéroports de Paris-nak arra, hogy a többi légitársaság számára is kedvezően szervezze át infrastruktúráját.

Egyszerűbb, kellemesebb és gyorsabb átszállás

2012 végére a 2F terminál úgy alakul át, hogy kizárólag az európai járatokat fogadja. A schengeni övezetből érkező utasok kiemelt csatlakozó-folyosón közlekednek, így egyszerűbbé, gyorsabbá és kellemesebbé válik az átszállás.

Új, a világ első turisztikai célállomásához, Párizshoz méltó szolgáltatások

2012 nyarától a 4. szatellit egy több mint 3 000 m2-t felölelő váróval áll az Air France business utasainak rendelkezésére, ezzel a társaság állomás-hálózatának legnagyobb várója épül meg. Az Aéroport de Paris új szolgáltatásokkal várja az utasait egy óriás pihenő- és vásárlótér kialakításával. Az év vége előtt a 4-es szatellitben egy eredeti műveket felvonultató múzeum kerül létrehozásra. A későbbiekben pedig egy, a tranzitterületen található mintegy 4 500 m2-es szolgáltató-központ kialakítását tervezik, a Párizsi Galériában (3-as szatellit.). Ezt átszálló-utasok vehetik igénybe és szállodának is helyt ad.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!