Húszmilliárd forintot szán a kormány a ferihegyi gyorsforgalmi út fejlesztésére, a kivitelezést három ütemben akarják megvalósítani.

Bár a kormány korábban az olimpiai pályázat részeként megvalósította volna a ferihegyi gyorsforgalmi út (hivatalos nevén Ferihegyi repülőtérre vezető út) bővítését, aztán az olimpia lefújása után úgy tűnt, a kormány is letett a megvalósításról.

A szerdai Magyar Közlönyben azonban megjelent egy kormányrendelet, amelynek értelmében 20 milliárd forintot szánnak a kivitelezésre, és egyben megbízták a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt.-t azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzattal karöltve végezze el a beruházást.

A kormányrendelet műszaki tartalmat nem határoz meg. A munkálatokat három ütemre osztották, de ebből csak az első ütem tartalmaz konkrét felújítást, a második és harmadik ütemben a további szakaszok tervezése valósul meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tavaly januárban a Budapesti Közlekedési Központ már hirdetett nyertest az egyik, a gyorsforgalmi út felújításáról szóló közbeszerzésen. E szerint 174,5 millió forintból tervezik meg az út felújítását. Bár akkor a dokumentáció nem tartalmazott műszaki adatokat, a BKK egy másik anyaga szerint

  • A főpálya és szervizutak közötti elválasztása megszűnik,
  • középen új elválasztás épül, így az út 2×3 sávos lenne a Gyömrői úttól kifelé,
  • a különszintű átvezetések irányonként 1-1 sávosak maradnak,
  • a megengedett sebesség egységesen óránkénti 70 kilométer lenne a teljes úton,Új gyalogos felüljáró épül a Csaba utca vonalában, és kerékpárút lesz a Csévéző utca, valamint a Ferihegy 1-es terminál között.

Mindennek a becsült költsége 5 – 7,5 milliárd forint.

A második ütemben az út 2×2 sávosra bővül a Kőér utca és a Gyömrői út között. A különszintű átvezetések 2×2 sávossá bővülnek, a Felsőcsatári útnál új, 2×2 sávos aluljáró épül. A becsült költség itt 13-17 milliárd forint.

Végül a harmadik ütemben a Felsőcsatári út és Csévéző utca között a 2×2 sávos pálya mellett szervízutak épülnek, leállósáv és kerékpársáv is kialakítható, de ezekhez jelentős kisajátítás szükséges. A harmadik ütem becsült költsége 8 – 10 milliárd forint.