2013. december 5-én Dr. Varga Jenő a Malév felszámolója tájékoztatást adott az érdekvédelmi szervezeteknek a Malév felszámolási folyamatának jogi, pénzügyi, értékesítési helyzetéről – adta hírül közleményében a Malév Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete.
Újabb karácsony fog úgy eltelni, hogy a volt Malév dolgozók nem kapják meg járandóságukat, ami a Malév csődje miatt jár nekik. Lassan két éve várják, hogy az Állam, mint tulajdonos közreműködésével rendeződjön a helyzetük. Többen azóta sem találtak munkát, helyzetük reménytelen.
Közel két éve folyik a Malév felszámolása, de a felszámoló rajta kívül álló okok miatt – folyamatban lévő perek – még mindig nem tudja lezárni azt. Harmadszor kellett határidőt hosszabbítani, így újabb fél évvel csúszik a felszámolás lezárása.
Nem kizárt, hogy akár évekig is tarthat még a procedúra, miközben több mint 1000 volt munkavállaló vár törvényes járandóságára. Több száz volt Malév dolgozó van még mindig reménytelen helyzetben. Sokan egyik napról a másikra élnek, azóta sem találtak munkát, és nem kapták meg azt sem, ami a végkielégítésükből még járna nekik. Amíg nem rendeződik a helyzetük, addig nem csak anyagilag, hanem érzelmileg sem tudnak tovább lépni.
A Malév munkavállalóinak érdekvédelmi szervezetei a volt munkavállalók képviseletében várják az állam, mint tulajdonos közreműködését abban, hogy végre megoldódjon a problémájuk és mindenki megkapja, ami törvényesen jár neki.