Videó a kínai gyártású, 158 utas szállítására képes, maximum 5.500 km hatótávolságú keskenytörzsű repülőgép prototípusának főbb gyártási fázisairól. A repülőgépet 2015. november 2-án mutatták be hivatalosan és húzták ki a gyártó cég hangárjából ünnepélyes keretek között.

A Boeing 737 és az A320-as kínai konkurenciájaként is emlegetett utasszállító repülőgép prototípusa hosszú késéseket követően készült el a Commercial Aircraft Corporation of China (COMAC) gyárában. A típus első repülésére várhatóan 2016-ban kerül sor, melyet a tervek szerint hároméves berepülési program követ, még mielőtt forgalomba állhat a „kínai csodarepülő”. A típus iránt túlnyomórészt kínai lízingcégek és légitársaságok érdeklődnek, eddig mintegy 500 darabra érkezett megrendelés a típusból.

Így készült a Comac C919

Forrás: CCTV News

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!