Az AIRportal.hu rendszeres olvasói bizonyára találkoztak már a 2015. évi, a Malév flotta történetét bemutató „A Li-2-estől a Q400-asig” naptárakkal és poszterrel. A kiadványok fotórealisztikus grafikákkal állítanak emléket a légitársaságnak, immár a Li-2-estől a Tupoljeveken és Boeingeken keresztül a Q400-asig, a Malév korhű festésmintáiban. Az idén újabb típusokkal és még részletesebben kidolgozott grafikákkal készülő falinaptár ráadásul minden oldalán három képet is tartalmaz, egy ún. szerkezeti rajzot, egy a géptípus formáját bemutató neutrális festésűt és a Malév festésben pompázó repülőgép-grafikát.

Az egészen különleges, fotórealisztikus grafikákat Belák Attila, Prágában élő magyar grafikus készítette. Hosszú évek kemény munkájával tökéletesítette technikáját, hogy rajzai maximális részletességgel, teljesen valósághűen adják vissza azoknak a repülőgéptípusoknak és festésmintáknak a látványát, amelyekre ma már csak fotókon és az ő rajzain keresztül emlékezhetünk.

Korábbi interjúnkban Belák Attilával beszélgettünk munkájáról és arról, hogy hogyan készülnek az egyedülálló grafikái:

Mióta foglalkozol repülőgép-grafikák fotó-realisztikus és a végletekig pontos rajzolásával?

Ha szüleim is olvasni fogják ezt az interjút, ennél a résznél biztosan nevetni fognak. Gyerekkoromban volt egy több éves időszak, amikor csak és kizárólag repülőgépeket rajzoltam. Nemcsak papírra, de a szobám falára, a füzeteimbe, tankönyveimbe a lehelettől bepárásodó ablakra. Tény viszont, hogy voltak a rajzok között mai szemmel mérve is egészen jól sikerült darabok.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Valójában a mostani printeknek egy jócskán leegyszerűsített, kézzel rajzolt változatai voltak azok. Akkoriban nem volt egyszerű beszerezni hiteles repülőgép fényképeket, amik mintául szolgálhattak volna a rajzolásnál. Számomra már az nagy sikernek számított, amikor hosszú keresgélés után rátaláltam egy színes képre, amin az észak-amerikai Eastern Airlines egy Boeing 727-ese volt. Leírhatatlan öröm volt számomra, hogy végre megtudtam, a gép alap színe alumínium és az ablakokon keresztül egészen a függőleges vezérsíkig futó sávot a kék szín két árnyalata képezi.

Hogy jutottál el a gyermekrajzoktól addig, hogy a rajzaid/grafikáid már-már majdnem megszólalnak?

A klasszikus Li-2-es géppel indul a Malév flotta történetét bemutató naptár, mely a tavalyi naptárakban még nem szerepelt. A képre kattintva galéria nyílik, melyben a naptár összes oldala megtekinthető! | © AIRportal.hu

A klasszikus Li-2-es géppel indul a Malév flotta történetét bemutató naptár, mely a tavalyi naptárakban még nem szerepelt.
A képre kattintva galéria nyílik, melyben a naptár összes oldala megtekinthető!

Az idei naptárban már az Il-14-es is helyet kapott. | © AIRportal.hu

Az idei naptárban már az Il-14-es is helyet kapott.

Az előbb említett „alapok” szunnyadoztak bennem hosszú ideig, mígnem kb. 5 éve újra előtört a régi késztetés és a szűk család újra felsóhajthatott: “Attila már megint repülőgépeket rajzol”.

Mindenesetre az ötlet már régóta foglalkoztatott. Inspirációként az interneten megtalálható jónéhány remek grafikus hasonló munkái szolgáltak.

Feltűnt viszont, hogy szinte kivétel nélkül minden rajzon modern utasszállító gépek vannak. Airbus-ból, Boeing-ból van kínálat bőven, ám a múlt század második felében a kelet-európai légitársaságok flottáira olyannyira jellemző Tupoljevek, Iljusinok – egy-két kivételtől eltekintve – egyáltalán nincsenek a kínálatban.

Erre a szűk, de véleményem szerint érdekes résre tenyereltem rá. Nem tartott sokáig és rájöttem, mi az oka a szovjet típusok mellőzésének. Több, mint 3 évig tartott, míg az elsőként “célba vett” típusokhoz (IL-18/62, Tu-134/154) összegyűjtöttem a szükséges forrásanyagot. Kiderült, hogy ez lesz az egész rajzolási folyamatnak a legnehezebb része. Fájdalmasan kevés a hiteles és pontos anyag, kótázott gyári rajzokról kár is beszélni.

Kicsit az is meglepett, hogy ez a súlyos “méretinfóhiány“ érvényes úgy a régebbi típusokra mint egyes manapság is forgalomban lévő, modern gépre is (pl. ATR, Fokker). Átfúrtam magam az összes ismert repülős fórumon. Fénykép-archívokat böngésztem át, idővel már szinte “kívülről fújtam” az Airliners.net, Planespotters.net, Russianplanes.net, Planes.cz portfóliójának számomra fontos, ún. retro részét. Angol, cseh, magyar és orosz repülőrajongóktól kaptam segítséget, apró darabokból raktam össze a szükséges információkat.

Előfordult az is, hogy egy ígéretesnek látszó segítséget kellett visszautasítanom. Egy orosz fórumismeretség az Iljusin 62-es komplett gyári rajzdokumentációját ajánlotta megvételre…9000 Euróért!!! (Nem vettem meg) A célom az volt és továbbra is az, hogy a rajzaimon szereplő repülőgépek méreteiket tekintve valóban maximálisan pontosak legyenek. Magasra tettem a lécet – meg is remegett párszor – de egyelőre úgy érzem, tartani tudom.

Mióta rajongasz a repülésért, a repülőgépekért? Melyik a kedvenc repülőgép típusod?

Sokak kedvence a Tu 154-es. A képre kattintva galéria nyílik! | © AIRportal.hu

Sokak kedvence a Tu 154-es. A képre kattintva galéria nyílik!

Remekül passzolna rám a jól ismert “a gyerek repülős akar lenni“ sablon. Hosszú órák a Ferihegyi, Ruzyne-i kilátóteraszokon, miközben a család többi tagja megértést színlelve ásítozik.

A szinte kötelezőnek mondható modellezésen és a már említett rajzoláson kívül faltam a repüléssel kapcsolatos könyveket, folyóiratokat.

Párkány fölött húzódik az egyik fontos légiútvonal. Ezt kihasználva órákig képes voltam aktuális MALÉV menetrendet szorongatva távcsővel figyelni a már alacsonyan szálló gépeket, és megelégedéssel nyugtázni, hogy a Malév MA641 AMS-PRG-BUD járata ezúttal pontosan fog Ferihegyre érkezni. Ez a csodálat tart a mai napig. A különbség talán csak annyi, hogy a gyerekszívet oly gyakran elszorító “fogok-e én is repülni?“ vágyat mára egy kellemesebb, nyugodtabb rajongás váltotta fel.

Kedvenc repülőgéptípusom nincs, de az tény, hogy közelebb állnak hozzám a klasszikusnak mondható repcsik, melyeknél a műhorizont még úgy néz ki, mint egy műhorizont.

Portré: BELÁK Attila

Felvidékről, Párkányból származom, 1971-ben születtem. Prágában élek a családommal és ott is dolgozom, mint grafikus több, mint 20 éve. Mindig is nagy csodálója és lelkes rajongója voltam a repülésnek. Lenyűgözött a modern technikának eme páratlan vívmánya, és mint annyian mások, gyerekkoromban én is arról álmodoztam, hogy egyszer majd hivatásom lesz a repülés.

Sajnos nem így történt, de a vonzalom – még ha kicsit enyhébb formában is – megmaradt. Műszaki végzettségem, sokéves grafikusi praxisom és természetesen a már említett “aviatikus szenvedély“ ideális feltételeknek tűntek ahhoz, hogy én is próbálkozzak ún. print-ek rajzolásával.

A PRINT egyébként nem más, mint egy grafikus programban megrajzolt (félreértés ne essék, a szó szoros értelmében rajzolásról van szó, a különbség csak annyi, hogy nem ceruzát tartok a kezemben, hanem egeret esetenként tablet-tollat), maximálisan pontos és élethű, fotó-realisztikus repülőgép-oldalnézet.

Több mint 6 éve foglalkozom ilyen grafikák készítésével. Nekem ez ideális formája a kikapcsolódásnak, hiszen sikerült benne összekötnöm a szakmámat, a hobbimat és nem kis mértékben az iskolában tanultakat is, tekintettel arra, hogy minden egyes típus-oldalnézet alapját egy nagyon részletes, 1:10 méretarányú műszaki rajz képezi.

Mára már nem egy pilóta, sztyuvi, légiforgalmi irányító vagy spotter falát díszítik az általam készített grafikák. Érkezett már megrendelés Koreából az Egyesült Államokból és természetesen Magyarországról is. Török, máltai, francia és német repülésrajongók is ráleltek már a munkáimra.

Az idén már nemcsak magánszemélyek voltak a vevőim között, hanem a repüléshez szorosan kötődő cégek, egyesületek is. Terveim között ezeknek a lehetőségeknek a kiaknázása szerepel az első helyen. Bízom benne, hogy a magyar és cseh piacon elért eredményeket sikerül megismételnem Európa más országaiban is.

A repülőgépgrafikák készítése még hobbi, vagy inkább már munka számodra?

Szintén új típus a naptárban a Yak-40-es. | © AIRportal.hu

Szintén új típus a naptárban a Yak-40-es.


Egyértelműen hobbi. Mihelyst munkának tekinteném, abban a pillanatban abba kéne hagynom, mert nem tudnék belőle megélni. A már említett 5 év alatt több száz órát töltöttem számítógépnél ülve, hiányzó infók után kutatva, fényképek ezreit mustrálva, keresve eredeti rajzdokumentációkat, pontos konstrukciós leírásokat.

Csak miután elégedett voltam az anyag mennyiségével és minőségével, kezdtem hozzá magához a rajzoláshoz. A befektetett munkamennyiséghez képest a rajzaim eladásaiból származó bevétel ebben a pillanatban elenyésző.

Hogyan készül egy ilyen grafika?

Erre a kérdésre már részben válaszoltam, de megpróbálom összefoglalni a teljes folyamatot. Az első lépés a típus kiválasztása. Egyelőre önző módon a saját “slágerlistám“-ból szemezgetek, de nagy a valószínűsége annak, hogy egyszer engednem kell majd a nagyközönség nyomásának is. Második lépés a már említett anyaggyűjtés.

Rendkívül időigényes és sajnos végeredményét tekintve meglehetősen bizonytalan folyamat. Ám ha összeáll a szükséges információhalmaz, kezdődhet maga a rajzolás, amit én két részre osztottam. Az elsőben egy vektoros grafika, ha úgy tetszik műszaki rajz készül.

Adobe Illustrator programban, tehát az imént említett vektorokkal dolgozva, 1:10 méretarányban rajzolok. Először a géptörzs pontos körvonala készül el, majd sorban utána a vezérsíkok, CWB, szárny, ajtók, ablakok.

Második lépésben a külső borítás kapcsolódási vonalai kerülnek a helyükre melyeket a törzskeretek követnek. Ezzel párhuzamosan, de külön file-ban készül a hajtómű ill. a hajtóműkonzol (amennyiben az oldalról látható) rajza. A vektoros rajzolás utolsó részeként a szárnymechanizáció látható elemei, a különböző antennák, szignalizációs lámpák, pitot csövek és érzékelők, a statikus feszültséget levezető drótszálak és a szegecselés készül el.

Hogyan lesz a rajzból fotórealisztikus kép?

Szintén új típus a naptárban a CRJ. | © AIRportal.hu

Szintén új típus a naptárban a CRJ.

Itt jutunk el a rajzolási folyamat második, lényegesen szórakoztatóbb részéhez. A már kész, rétegekre bontható vektoros rajzot lépésenként “átviszem” Adobe Photoshop programba, ahol a konkrét repülőgép fotórealisztikus képe készül. Itt is a géptörzzsel kezdem, annak színezésével, árnyékolásával. Következnek a vezérsíkok, CWB, szárny, ajtók, ablakok. Minden elemre alaposan oda kell figyelni, hiszen másképp törik meg a fény a szárny belépőélén és másképp az orrkúpon.

Ebben a fázisban is külön fejezetet jelentenek a hajtóművek. Kívülről is jól látható szerkezeti és anyagösszetettségük miatt nagyon aprólékos munkát igényelnek. Ráadásul a rajzaimon nem gyári-új gépek szerepelnek, így gondolnom kell az olajszivárgás ill. magas hőmérséklet okozta foltokra, színelváltozásokra, a sugárfék használatának szemmel is jól látható nyomaira, az üzemeltetés során keletkező, kisebb-nagyobb szennyeződésekre, patinára, festékleválásra.

További nagyon fontos részlet, hogy minden helyre, ahol szükséges, a valóságnak megfelelő árnyék kerüljön. Utolsó lépésként a fényvisszaverődéseket viszem fel a megfelelő helyekre és az alap típusrajz ezzel el is készült. Egy konkrét légitársaság színre-festése a fent leírtakhoz képest már gyerekjáték, ráadásul ez az egyik leghálásabb része a munkának, hiszen egy relatíve egyszerű rajzolási folyamatnak van gyorsan nagyon látványos eredménye.

Mennyi idő és energia egy ilyen rajz elkészítése?

Rengeteg. Még manapság is, amikor már van tapasztalatom abban, hol érdemes rajzokat, információkat, képeket keresgélni, ezek begyűjtése jelenti a legidőigényesebb feladatot. Ha beleszámítom (miért is ne számítanám bele) ezt az anyaggyűjtést, akkor egy konkrét típus nyomdakész rajzának elkészítése kb. 3 hónapig tart.

Képgaléria: így készül egy repülőgép-grafika, 12 lépésbe összesűrítve. Kattints a többi fázis megtekintéséhez! | © AIRportal.hu

Képgaléria: így készül egy repülőgép-grafika, 12 lépésbe összesűrítve. Kattints a többi fázis megtekintéséhez!


Melyik géptípus és festés okozta a legnagyobb fejtörést? A régebbi típusokat, vagy az újabb repülőgépeket nehezebb megrajzolni?

A Malév olimpiai "arany-gépe". | © AIRportal.hu

A Malév olimpiai „arany-gépe”.

A naptárat a Q400-as zárja | © AIRportal.hu

A naptárat a Q400-as zárja

Ahogy azt már említettem, nem nagyon lehet általánosítani. Nehéz volt az IL-62-es, de ugyanúgy a Fokker F70-es is. Ellenben az IL-18-ashoz rengeteg jobbnál jobb eredeti, gyári rajzot sikerült beszereznem csakúgy, mint a Boeing 737-eshez. Nagyon kemény dió volt az angol Bristol Britannia és úgy tűnik, hogy nem kevésbé lesz kemény az egyik új céltípusom, a Lokheed Constellation is. Van viszont egy “derék orosz vitéz”, aki ellenállt a próbálkozásaimnak a mai napig. Szerettem volna megrajzolni, de a totális információhiány miatt ettől egyelőre el kell tekintenem. A neve: Tu-124…

A rajzok készítésénél mire lehet támaszkodni, hogy a repülőgép formájának legapróbb részletei is pontosak legyenek és a festésminta is pont úgy nézzen ki, mint a valóságban?

Eredeti, kótázott gyári rajzok kópiáiért (ezeket ne keverjük össze a weben található, térden rajzolt ún. “3view” skiccekkel) bizony hajlandó lennék akár enyhébb törvénytelenségekre is. Ezekből szabad kézen sajnos nincs sok. A festéseknél a legnagyobb segítség az internet. Olyan matuzsálemi fényképeket sikerült már kiböngésznem, melyek létét már a keresés megkezdésekor teljesen kizártnak tartottam. Egyébként engem nem is a délutáni puha fényekben jól megvilágított, éles spotter képek, hanem a gyakran nyilvánosságra sem hozott, és a különböző típusok részleteit megörökítő fényképek érdekelnek. Mondok két példát: Tu-104-es jobb első utasbejáró ajtó kilincse, vagy az IL-62-es ablaktörlője. Engem furcsamód ezek a képek hoznak lázba.

Hogy jött az ötlet, hogy a Malév Flotta történetéről készíts kiadványokat?

Bár Csehországban élek, és a felvidékről származom, a nemzetiségem magyar. Már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy a portfóliómban benne lesznek a MALÉV flotta repülőgépei is. A 2012-es szomorú esemény csak megerősítette elszántságomat. Idén nyárra készen volt 12 különböző MALÉV gép rajza, melyeket az idei Kecskeméti repülőnapon árusítottam is.

Feldobandó a kínálatot, úgy gondoltam, csak arra az alkalomra készítek egy naptárat alacsony példányszámban (40 darab lett nyomtatva). A terméknek alighanem jó volt a visszhangja..mert még ti is meghallottátok..és nektek is köszönhetően idén is elkészült ez a lényegesen kibővített, új változat.

A Li-2-estől a Q400-asig című A3 méretű falinaptár, asztali naptár és óriásposzter megrendelhető itt!

Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!