Már sokadik alkalommal, az egyik legnagyobb helyi szervezésű vidéki repülőnapként várja a látogatókat a börgöndi Légiparádé szeptember 8-án. A rendezvényen a Magyar Honvédség aktív részvétele mellett sok statikus bemutatón szereplő gépre és változatos dinamikus programra lehet számítani.

A Székesfehérvár melletti Börgöndön hosszú idő óta minden év szeptember elején rendeznek repülőnapot, folyamatosan egyre nagyobb sikerrel. Az esemény különlegessége, hogy teljes egészében a helyi Albatrosz Repülőegyesület szervezésében valósul meg.

Illusztráció, Mi-8-as a 2018-as börgöndi repülőnapon (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Már-már szintén hagyomány a Magyar Honvédség aktív részvétele, az elmúlt években rendszerint ellátogatott az egykori katonai repülőtérre az MH. 86. Szolnok Helikopterbázis valamely Mi-8/17 típusú szállítógépe, amely ejtőernyős ugratásban vett részt.

Idén nem lesz látható a kisebb, a légimentőktől átvett AS-350B könnyű helikopter, a statikus bemutatón helyette a nemrég Oroszországban nagyjavított és korszerűsített egyik Mi-24 Hind harci helikopter érkezik.

Ezen felül egy rövid dinamikus bemutató erejéig látható lesz az egyik magyar JAS-39 Gripen vadászgép, és áthúzást hajt végre az egyik honvédségi állományba tartozó Airbus A319 szállítógép is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Helyszín: Börgöndi Repülőtér (10 km-re délre Székesfehérvártól)

Időpont: szeptember 8.

Földi programok: statikus bemutatók, gyermek programok, katonai hagyományőrző bemutatók

Légi programok: egész napos

Jegyár: 2500 forint/fő, gyerekjegy (14 éves korig) 1000 forint, 6 év alatt ingyenes

Megközelítés: M7 autópályáról a Székesfehérvár – Szekszárd (Auchan bevásárlóközpont) 64 sz. kijárattól Székesfehérvár Centrum útirányon át – helyszíni parkolás díjtalan (Google térkép itt)

Eljutás nosztalgia buszjáratokkal: Székesfehérvár Piac téri taxiállomásról, 1000 forintos viteldíj ellenében

További információk az Albatrosz Repülőegyesület Facebook-oldalán, itt érhetők el.

A nosztalgiajáratok részletes menetrendje

Forrás: Albatrosz Repülőegyesület

A 2019-es börgöndi Albatrosz Légiparádé részletes programtervezete

Forrás: Albatrosz Repülőegyesület

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják. A tavalyi eseményről itt számoltunk be részletesen.