Michael O’Leary szerint egyszer eljöhet a nap, amikor nem kell fizetni a repülőjegyért, a nyereséget a kiegészítő bevételekből lehetne előteremteni.

Az ír diszkont légitársaság vezetője a német Handelsblatt gazdasági újságnak beszélt erről, mint mondta, végső céljuk, hogy a repülőjegyekért ne kelljen fizetnie az utasoknak. Egy ilyen légitársaság kétség kívül vonzó lehet az utasok szemében, és jelentős versenyelőnyt is biztosítana.

Azzal természetesen O’Leary is tisztában van, hogy a társaságoknak valahogy profitot is kell termelnie, szerinte ezt a most kiegészítő árbevételként hívott, plusz szolgáltatásokból befolyó összegből, illetve reklámokból lehetne előteremteni. Ezekért a szolgáltatásokért most is fizet az utas, 2016-ban 1,5 milliárd eurónyi összeget ettek-ittak össze az utasok.

Alapul véve a Ryanair legutóbbi, 2016-os üzleti jelentését a kiegészítő árbevétel jelenleg mintegy 30 százalékát adják az üzemelés teljes nettó bevételének. Az elmúlt évben a Ryanair az 1,5 milliárd eurós kiegészítő árbevétel mellett 4,9 milliárd eurót szedett be jegyárakból. Érdekes lehet tehát, hogy az amúgy olcsó utazásokra vevő turistákkal hogyan fognak kétszer annyi kiegészítőszolgáltatást megvetetni, mint eddig.

Persze O’Leary is elismerte, hogy ez fantazmagória, mint mondta, „lehet, hogy soha nem érjük ezt el, de ettől még ez a cél”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Kicsit komolyabb témák felé evezve a német lapnak adott interjújában Michael O’Leary megerősítette, hogy a Ryanair nem tervezi a hosszútávú járatok üzemeltetését, mivel nincs ehhez elég repülőgépe. És úgy néz ki, jó időre letett ezen tervéről. Közölte: jelenleg nincs egyetlen elérhető repülőgép sem a piacon, ha lenne is, arra is legalább négy évet kellene várni.

A Ryanair versenytársai az easyJetet leszámítva mind átállnak a hosszútávú diszkont járatok üzemeltetésére, bár ehhez egy külön céget hoznak létre. a Lufthansa, az IAG és az Air France-KLM is létrehozza saját leányvállalatát, hogy a Norwegian után menve beszálljanak az egyelőre nem teljesen lefedett piacba.

Nem az ingyen repülőjegy volt O’Leary első nem teljesen épelméjű ötlete, korábban arról is vizionált a diszkont légitársaság nagyhangú vezetője, hogy állóhelyeket alakít ki a repülőgépeken, mert így több utast tudna szállítani, mint ülőhelyeken, és az egypilótás repülőgépek gondolatát is megosztotta már a világgal.