Egyedüli jelentkezőként a Korean Air Lines nyerte a pályázatot, amelyen új kormánygépet keresett a kabinet, a nemzeti légitársaság egyik Boeing 747-8i típusú gépe 2021 őszén állhat állami szolgálatba.

Bár a dél-koreai kormány május 29-én bejelentette, hogy egyedüli jelentkezőként a Korean Air Lines nyerte el a szerződést a meglévő, Boeing 747-400-as elnöki különgép leváltására, a részletek csak később kerültek nyilvánosságra.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A CH Aviation szerint a szerződés értéke 300 milliárd koreai von, átszámítva mintegy 247 millió USA-dollár, amiért az állam 2021 novemberétől kezdődően öt évig használhatja a modern négyhajtóműves repülőgépet.

A védelmi minisztérium szerint a szerződéskötéshez rögös út vezetett: 2019-ben három hasonló tendert is kiírtak, de egyetlen koreai cég sem vállalkozott a feladatra. Végül a partnereivel folytatott hosszas egyeztetés után a Korean Air jelentkezett.

A szerződés tartalmazza a teljes körű karbantartást, a személyzetet, és szükség esetén a tartalék gép rendelkezésre állását is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tervek szerint hamarosan megkezdik a kiválasztott példány jelentős átalakítását: kicserélik a komplett kabinberendezést, telepítik a speciális önvédelmi- és kommunikációs rendszereket, valamint át is festik.

A jelenleg használt, ugyancsak a Korean Air Lines-tól bérelt 747-400-as öt éves szerződése ezalatt lejárt, de az új érkezéséig szolgálatban marad. Az egy év és kilenc hónap szerződéshosszabbításért komoly árat, 114 millió USA-dollárt kért a légitársaság.

Ilyen teljesítményű és képességű repülőgép nélkül a légierő képtelen lenne megoldani a népesebb delegációk nagyobb távolságra utaztatását, mert a katonai flottában csak egy-egy Boeing 737-300-as és CASA CN-235-ös, valamint négy 737-700BBJ VIP-berendezésű gép áll rendelkezésre.

Boeing 747-400-as koreai kormányzati festésben (Forrás: Wikimedia Commons)