Kovács Gábor (Dödi) az AIRportal.hu LHBP spotter csapatának tagja nyerte az Airliner World 2010. év fotója pályázatát. Az Airliner World az egyik legnagyobb polgári repüléssel foglalkozó magazin, melyet havonta ad ki az angol KeyPublishing kiadó.

A magazin márciusi számában publikálták a “Photograph of the Year 2010” verseny eredményét, melynek első díját Dödi fotója nyerte el. :clap: A fotó 2010. november 16-án készült Ferihegyen, a 31R pályára a párás, reggeli időben leszálló El Al Cargo Boeing 747-245F/SCD típusú, 4X-AXL lajstromjelű gépéről.


A díjnyertes fotó nagy méretben:

2009-ben, ahogy az AIRportal.hu is hírül adta, Bodorics Tamás (Bodi) képe nyerte ugyanezt a versenyt, így elmondhatjuk, hogy két egymást követő évben magyar fotós nyerte az Airliner World páláyzatát!

Gratulálunk Dödinek! :handshake::y:
…és srácok, három a magyar igazság!!! :D

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!