Két frankfurti járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt Budapesten – közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója kedden az MTI megkeresésére. A Budapest Airport honlapján lévő tájékoztatás szerint 9:35-kor és 11 órakor indult volna repülő Frankfurtba.

A Lufthansa légikísérői kedden ismét sztrájkolnak, az akciót három repülőtérre terjesztették ki: a berlini Tegel légikikötőben reggel 5-től 13 óráig tart a munkabeszüntetés. Frankfurtban – Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében – reggel 6-tól 14 óráig lesz sztrájk, Münchenben 13 órakor kezdődik és éjfélig tart.

A múlt pénteken már volt egy hasonló akció, akkor csak Frankfurtban, de az is több száz járat törlését okozta. Most pedig az UFO szakszervezet úgy döntött, hogy a munkabeszüntetést kiterjeszti a két berlini repülőtér egyikére, Tegelre, valamint Münchenre is.

A Lufthansa mintegy 18 ezer légiutas-kísérőt foglalkoztat, és az UFO – saját közlése szerint – kétharmadukat tömöríti. A sztrájkok mögött munkabérviták állnak. Az UFO 5 százalékos béremelést, egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést követel, valamint garanciát arra, hogy a vezetőség nem fog kiszervezni feladatokat, illetve nem alkalmaz a továbbiakban kölcsönzött munkaerőt. A Lufthansa három évre 3,5 százalékos béremelést ajánl.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!