Javított pénzügyi eredményén a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus és a Vueling légitársaságok tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG).

A társaság honlapján közzétett eredménykimutatás szerint a bevételek 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és 24,4 milliárd eurót tettek ki. Érdekes ugyanakkor, hogy ezen belül a kiegészítő árbevétel dupla ekkora mértékben bővült, összege azonban a többihez képest elenyésző, 1,6 milliárd euró volt.

Az egyszeri tételekkel együtt 20,7 milliárd eurót költött üzemelésre a holding, az egyik legnagyobb tétel, a kerozinra fordított összeg 14,6 százalékkal emelkedett, de a teljes költség így is alacsonyabb mértékben növekedett (6,3 százalékkal), mint amennyivel a bevételek.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Az üzemi eredmény ennek megfelelően 3,6 milliárd euró volt, 9,5 százalékkal több, mint 2017-ben, az adózás utáni eredmény pedig 11,2 százalékkal 2,8 milliárd euróra nőtt.

A légitársaságok közül a legnagyobb profitnövekedést a Iberia érte el 16,2 százalékkal, üzemi eredménye 437 millió eurós nyereséget mutatott 2018-ban. A British Airways 11,6 százalékkal 1,9 milliárdra, az Aer Lingus 13,8 százalékkal 305 millióra, a Vueling pedig 6,4 százalékkal 200 millióra növelte eredményét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Willie Walsh, az IAG vezetője rendkívül jónak minősítette a cég pénzügyi teljesítményét, mivel annak ellenére is sikerült javítani a jövedelmezőséget, hogy a kerozin ára jelentősen emelkedett, a légiforgalmi irányítók kapacitáshiánya miatt nyáron jelentős késések voltak, és az árfolyamkülönbözet is 130 millió euróval terhelte a költségvetést.