Jegyirodát nyit a Debreceni Egyetemen (DE) az Airport Debrecen Kft.; az erről szóló szándéknyilatkozatot Fábián István rektor és Meleghegyi Tamás ügyvezető igazgató csütörtökön írta alá az egyetemen – adta hírül az MTI.

Fábián István utalt arra, hogy jelenleg 74 országból háromezer külföldi hallgatója van az egyetemnek, számukat a jövőben jelentősen növelni szeretnék, amit nagymértékben segít a menetrend szerinti repülőjáratok debreceni indítása. Megítélése szerint nőhet a debreceni nemzetközi tudományos konferenciák száma, továbbá új piaci szegmens nyílik meg: a térítéses betegellátás a DE orvoscentrumának klinikáin.

Meleghegyi Tamás tájékoztatása szerint június 18-án indul az első járat Debrecen és London-Luton között, az ősz végén pedig újabb járatok indulnak majd Eindhovenbe és Milánóba. Utóbbi repülőteréről valamennyi olyan ország elérhető, ahonnan a DE külföldi diákjai érkeztek – tette hozzá.

A hallgatóknak speciális kedvezményeket biztosítanak, és az egyetem is úgy hirdetheti magát ezután külföldön, hogy repülővel elérhető, ami fontos vonzerő.

Meleghegyi Tamás elmondta azt is, hogy csütörtökön megállapodást ír alá a helyi taxitársaságokkal, e szerint kedvezményes, fix tarifával szállítják majd az utasokat a repülőtér és a belváros, illetve az egyetem között, a gépkocsik hátsó ablakán fel kell tüntetni az összeget, ez a repülőtér területére történő behajtás feltétele lesz – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a helyi közlekedési céggel autóbuszjárat közlekedtetéséről is tárgyalnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az MTI érdeklődésére Meleghegyi Tamás elmondta: további menetrendszerű járatok indításáról is folyamatosan egyeztetnek, „keletre és nyugatra is”. A Távol-Keleten is folynak tárgyalások – erősítette meg az MTI érdeklődésére a igazgató -, külön is megemlítve Kínát, ahonnan már a június 18-i járatindításra is érkeznek megfigyelők.

Az első London-Lutonról érkező járat egyébként telt házas lesz. Reményét fejezte ki, hogy a helyi szállodák, vendéglátóhelyek megfelelően felkészülnek az angol turisták várhatóan tartós jelenlétére Debrecenben.

Sokat segítene, ha angol nyelvű útbaigazító táblák jelennének meg a városban, a gyalogátkelőhelyeken pedig „nézz balra” feliratok segítenék a biztonságos gyalogos közlekedést, de ennek még nem látszanak a nyomai – jegyezte meg Meleghegyi Tamás.

Távol-keleti, esetleg kínai járat Debrecenbe? Az igazgató szerint folynak a tárgyalások.
A Hainan Airlines idén március 2-án függesztette fel budapesti járatait.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!