Egyszerre összesen tizennégy darab Boeing tartós bérletéről állapodott meg az Oman Air a Los Angeles-i székhelyű Air Lease Corporation (ALC) lízingcéggel, amely a magyar származású Steven F. Udvar-Házy irányítása alatt áll.

Egy korábbi Boeing-szerződéshez készült hivatalos 737-900ER látványterv. (Forrás: Boeing Company) | © AIRportal.hu

Egy korábbi Boeing-szerződéshez készült hivatalos 737-900ER látványterv. (Forrás: Boeing Company)

Az ALC-vel még augusztusban kötött, de csak most, szeptember második hetében bejelentett szerződés értelmében a lízingcég vegyesen, új és használt utasszállító repülőgépeket egyaránt szállít az ománi légitársaság számára, amelynél többségben lesznek a közvetlenül a Boeing gyártósorairól érkező gépek, másodkézből mindössze három Boeinget vesz majd át az Oman Air.

A szerződés talán legfigyelemre méltóbb pontja az a hét darab 737 MAX-8-as, amellyel az Oman Air a legújabb generációs 737-es család ügyfelévé vált, mivel a légitársaság erre a verzióra eddig még nem jelzett konkrét igényt. A fennmaradó négy, újonnan bérbe kerülő gép közül három 737-800NG és egy szélestörzsű 787-9-es Dreamliner lesz. A használtak közül egy 737-700NG-t (MSN 33103) és két 737-800NG-t (MSN 33104 / 34242) is tartalmazó egészében vett rendelés szállításai még az idén megkezdődnek, és a flotta előreláthatólag 2019-ig válik teljessé.

A flotta egyik aktív, wingletes Boeing 737-800-asa. (Fotó: Oman Air) | © AIRportal.hu

A flotta egyik aktív, wingletes Boeing 737-800-asa.
(Fotó: Oman Air)

Korszerűbb és nagyobb flottával, kiterjedtebb útvonalhálózat a cél

A viszonylag gyors szállításokat az teszi lehetővé, hogy az ALC a saját, a Boeing felé már érvényben lévő megrendeléseiből hívja le az Oman Air részére a gépeket, amelyekkel a légitársaság a flottája megújítása mellett a további terjeszkedését is elő kívánja segíteni. Az ALC külön kiemelte, hogy az Oman Air az elmúlt hónapokban több új járatot indított, Manilát, Jakartát, Szingapúrt és Indiában Goát is felvéve az útvonalhálózatába, amely rövidesen újabb úti célokat is meghirdet, például Banglades és Kína irányába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A 2011-es első Dreamliner szerződéshez készült 787-8-as grafika. (Forrás: Boeing Company) | © AIRportal.hu

A 2011-es első Dreamliner szerződéshez készült 787-8-as grafika. (Forrás: Boeing Company)

Az Oman Air célja, hogy 2018-ra 57 gépesre gyarapítsák a flottájukat, az évtized végére pedig már 70 utasszállítóból álló gépparkkal szeretnének üzemelni – mutatott rá a tervekre Japeen Shah, a légitársaság pénzügyi igazgatója, aki örömét fejezte ki azt illetően, hogy ezt a jelentős, egyszerre 14 gépes flottafejlesztést egy olyan kiváló és bevált partnerrel valósíthatják meg mint amilyen az ALC.

Az Oman Air jelenleg 39 gépből álló flottával rendelkezik, amelyben két turbolégcsavaros ATR-en kívül tíz A330-as, huszonhárom B737NG, és négy ERJ-175-ös működik. Dreamlinerből egyébként nem a mostani az első rendelés. A szultánság légitársasága eredetileg 2011 novemberében, az akkori dubaji légi szalonon vásárolt először 787-8-asokat.

Cikkajánló Udvar-Házy: 2015 a légitársaságok legjövedelmezőbb éve lehet

A magyar származású Steven F. Udvar-Házy, az amerikai Air Lease Corporation lízingcég vezetője szerint 2015 a legjövedelmezőbb év lehet a légitársaságok történetében.

Az ALC vezetője minderről a múlt héten Budapesten zajlott CEE-Aviation kelet-közép-európai légügyi konferencián beszélt. További részletek a cikkünkben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!