Új áruszállító repülőgépeket szerez be az Egyptair Cargo, a három darab szélestörzsű Airbus A330 mellet keskenytörzsű Boeing 737-esek is szerepelnek a cég terveiben.

Egyiptom nemzeti légitársaságához idén júniusban érkezik majd meg az első, utasszállítóból áruszállítóvá konvertált Airbus A330-200P2F repülőgép.

A német EFW cég által átalakított gépnek az eredeti tervek szerint már tavaly év végén a légitársasághoz kellett volna kerülnie, a féléves csúszásnak technikai okai vannak. 2012-ben az egyiptomiak szerződtek elsőként a német céggel A330-asok konvertálásáról.

A fennmaradó két teherszállító A330F közül az egyik idén októberben, a másik pedig 2019 márciusában érkezhet majd meg Egyiptomba, ha minden a tervek szerint alakul.

Az új, ötvennyolc tonna teheráru szállítására képes gépekkel új útvonalakat nyit majd meg a Kairóból az Egyptair Cargo, New York JFK és Kanton reptere mellett Hong Kongba és több közel-keleti nagyvárosba is repülnek majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Egyptair Cargo egyik A300B4 Freighter gépe, ezt a repülőgépet már kivonta a cég, de két A300-600F és egy A300B4 még repül a csaknem 30 éves átlagéletkorú flottában. (Fotó: AIRportal.hu)

Afrikán belül is terjeszkednének

Afrikában való teherszállítási céljaira a légitársaság tervei szerint kisebb, rövidebb hatótávolsággal bíró, keskenytörzsű Boeing 737-800 Freighter gépeket szerezne be 2020-ig.

Ezeket a gépeket hasonlóan az A330F-ekhez, utasszállítóként kiszolgált gépekből alakíttatnák át teherszállítóvá a gyártóval, vagy egy erre szakosodott céggel.

A légitársaság tavaly 13.171 tonna teherárut szállított a németországi repterekre, ez harminchat százalékkal több, mint 2016-ban. A növekedés azonban idén sem állt le, az egyiptomi gépek január-februárban harminchárom százalékkal vittek több árut, mint az előző év azonos időszakában.

Az Egyptair Cargo jelenleg három Airbus A300F típusú gépet üzemeltet, a flotta átlagéletkora kiugróan magas, közel harminc év.