2014-ben ismét megrendezik a világ legjobb műrepülő-pilótáinak világbajnokságát, a Red Bull Air Race sorozatot – jelentették be október 8-án a szervezők.

Három év kihagyás után jövőre ismét folytatódik a légi száguldás, 12 kiváló pilóta 7 versenyen méri majd össze tudását. Az “égi F-orma-1”-nek is nevezett sorozat első futamát február 28-án Abu-Dzabi-ban rendezik, a többi állomásról egyelőre csak annyit közöltek, hogy a mezőny három kontinens 6 országába látogat majd el.

Az uralkodó (2010-es) világbajnok, Paul Bonhomme (GBR) mellett a mezőny tagja lesz Mike Mangold (USA), Kirby Chambliss (USA), Hannes Arch (AUT), Nigel Lamb (GBR), Matt Hall (AUS), Nicolas Ivanoff (FRA), Michael Goulian (USA), Matthias Dolderer (GER), Yoshi Muroya (JPN), Pete McLeod (CAN), Martin Sonka (CZE) és nem utolsó sorban Besenyei Péter, aki a számára Magyarországon kifejlesztett Corvus Racer 540-essel áll majd rajthoz.

A sorozat nem csak folytatódik, de szervezők tájékoztatása szerint a hároméves szünetben némileg át is szervezték, nagyobb hangsúlyt fektetve a biztonságra. Változnak a technikai szabályok is, minden versenyző egységes erőforrással és légcsavarral áll rajthoz, emellett fejlesztettek a felfújható nejlon bójákon is, melyeket – sérülés esetén – gyorsabban tudnak pótolni.

“Már nagyon hiányzik a Red Bull Air Race futamain történő repülés és az ott tapasztalható kiélezett párharc” – mondta a hivatalos bejelentéskor Besenyei Péter, aki a kezdetektől jelen volt a sorozat életében. Ezt a szervezők is elismerik, sőt a bejelentés alatt az ő műrepülő mutatványait játszották a kivetítőkön.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!