Magát mozgássérültnek tettetve juthatott fel Mogadishu-ban a Daallo Airlines járatára a feltételezett merénylő. A hatóságok azt feltételezik, hogy egy utastérben történt detonáció miatt keletkezett nagy méretű lyuk az A321-es repülőgép oldalán a felszállást követően.

Kép a Twitterről

Egy kerekesszék segítségével játszhatta ki a repülőtéri biztonsági ellenőrzést az a merénylő, aki a feltételezések szerint egy robbanószerkezetet juttatott fel a Daallo Airlines Airbus A321-es repülőgépére.

A szerkezetet néhány perccel a felszállást követően hozta működésbe, melynek következtében az A321-es oldalán egy lyuk és az utastérben kisebb tűz keletkezett. A repülőgép ekkor még alacsony magasságon repült, a detonáció ugyan lyukat ütött a gép oldalába, de a kormányszervek és a szárny nem sérült meg és az A321-es törzse is egyben maradt, így vissza tudott térni a repülőtérre és gond nélkül leszállt Mogadishu-ban.

Az első értesülések két sérültről szóltak, de a repülőtértől néhány kilométerre találtak egy összeégett holttestet is, amiről azt gondolták, hogy a repülőgépből zuhant ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hatóságok most azt feltételezik, hogy az összeégett holttest az öngyilkos merénylőé, akit a légnyomáskülönbség kiszippantotta a repülőgépből a detonációt követően. A cselekményt egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára, feltételezhetően azért, mert hatalmas blamázs lenne számukra a sikertelen merénylet, melyben csak maga a merénylő vesztette életét.

A Daallo Airlienes számára üzemeltetett görög lajstromjelű Airibus A321-es repülőgép jelenleg Mogadishu repülőterén parkol, további sorsáról nincs információ. Az SX-BHS lajstromjelű, a görög Hermes Airlines által üzemeltetett repülőgépet szerb pilóta vezette.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!