Budapesten és Moszkvában szakemberek hada próbál megoldást találni a Malév Zrt. feltámasztására. A Napi Gazdaság értesülései szerint a kormánynak csak a múlt pénteki leállás után vált világossá az, hogy a nemzeti légitársaság megszűnése milyen költségvetési hiányt eredményezhet – írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

Mindezek, illetve a munkahelyek megszűnése miatt Budapesten egy légügyi szakértőkből és volt malévosokból álló csapat kezdte meg a munkát, illetve tárgyalások indultak az amerikai ILFC céggel is a flotta egy részének ismételt lízingbe vételéről − erre a járatok újraindításához lehet szükség.

Közben intenzív tárgyalások folynak Moszkvában is a Vnyesekonombank vezetőivel. Az orosz fejlesztési bank ugyan a múlt héten még kiadta a magyar tárgyalódelegáció útját, de az e héten ott tárgyaló magyar küldöttséggel már egy, a Malév újraindítását lehetővé tevő újabb hitelről egyeztettek. A pénzintézet eddig 120 millió euró hitelt biztosított a társaságnak és tulajdonrésszel is rendelkezik benne. A tárgyalások tegnap este sikertelenül záródtak, a felek egy hét múlva találkoznak újra.

A kormánytól függ

Minden kártérítési követelés érvényesítése a magyar kormánytól függ – közölte a Hochtief, a Budapest Airport Zrt. többségi tulajdonosa, reagálva a korábbi, ezermilliárdos állami teherről szóló kormányzati közlésre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Lapunk úgy értesült, amellett, hogy a Malév nem fizette ki az izraeli repteret üzemeltető céggel szembeni adósságát, ezért egy hete nem engedték felszállni a társaság gépét, végül többek között egy 30 millió eurós bankgarancia hiánya “lökte szakadékba” a légitársaságot. Az összeget a nemzetközi légügyi szervezet (az IATA) kérte az elektronikus helyfoglalási rendszer használatáért. Ezt sem a kereskedelmi bankok, sem az MFB Zrt. nem tudta biztosítani, egyetlen választásként állították le a járatokat.

A vetélytárs légitársaságok ezzel párhuzamosan igyekeznek megszerezni a magyar piacot. A WizzAir és a Ryanair mellett több hagyományos légi fuvarozó is növeli kapacitását, így néhány nap alatt a Malév kieső kapacitásának jó részét már betöltötték. A Ryanair február 17-től nyitja meg bázisát és újra repül Budapestről − jelentette be tegnap Michael O’Leary vezérigazgató. A légitársaság a korábban bejelentett négy mellé egy újabb gépet is forgalomba állít, így 31 célállomása Tamperével egészül ki, gépei a 2-es terminálról közlekednek majd. A Ryanair idén már 2,5 millió utassal kalkulál a magyar reptér kapcsán. A vezérigazgató szerint mindehhez a kormány is támogatást nyújt, ennek mértékét azonban nem közölte (a Magyar Turizmus Zrt. tegnap cáfolta, hogy 3 milliárd forinttal támogatta volna a Ryainair visszatérését).

A Napi Gazdaság információi szerint a WizzAir a közeljövőben Debrecenből is indít majd járatokat − elsőként a londoni Luton reptérre. A hajdúsági másik terve, hogy a nyári menetrend életbe lépésétől hetente egy kínai charterjárat is landolna Debrecenben.

Forrás: Napi.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!