Exkluzív fotókat kaptunk a LOT Polish Airlines varsói központjától: a képeken a lengyel nemzeti légitársaság Boeing 787-8 típusú szélestörzsű repülőgépe látható az amerikai repülőgépgyár végszerelő üzemében.

A szerkesztőségünkhöz eljutatott fotókon a LOT második, már a végszerelés fázisában lévő Boeing 787-ese látható. Az első gép egy a Boeing gyár területén készült júniusi fotó tanúsága szerint rövidesen festésre kerül, amelyet követően meg is keződhet az átadás előtti berepülési program.

A vállalat 2005 szeptemberében jelentette be, hogy 7 darab Boeing 787-8 típusú repülőgéppel kívánja modernizálni hosszú távú járatok teljesítésére alkalmas flottáját. A megrendelési szerződés két évvel később, 2007-ben került módosításra, amikor a légitársaság további egy gépre jelentette be igényét. A LOT-nak, amely az európai légitársaságok közül elsőként fogja szolgálatba állítani a típust, tehát összesen 8 darab Dreamlinerre van érvényes rendelése.

A gépek három-osztályos fedélzeti kialakítással összesen 252 utast vehetnek majd fedélzetükre. Az üzleti osztályon 18 ággyá alakítható-, a prémium turistán 21-, míg a hagyományos turista osztályon 213 ülés kerül elhelyezésre. A legmagasabb komfortfokozatú osztályon 2-2-2, a prémiumon 2-3-2, míg a turistán 3-3-3-as elosztásúak lesznek a legkorszerűbb fedélzeti szórakoztató rendszerrel felvértezett ülések.

A 787-esek a flotta Boeing 767-300ER típusú repülőgépeit váltják, amelyből a 2011. november 1-jei szerencsés végkimenetelű futómű nélküli landolást (SP-LPC) követően 4 darab áll a LOT rendelkezésére. A gépek kétosztályos fedélzeti konfigurációban összesen 243 utas szállítására alkalmasak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A LOT várhatóan még az idei évben átveszi első Dreamlinerét, amely a tervek szerint jövő év januárjában már menetrendszerű forgalomba is áll a lengyel főváros és Chicago O’Hare nemzetközi repülőtere között. Ezt megelőzően lehetséges, hogy a típust rövidebb távú, európai útvonalakon is “gyakorló szolgálatba” állítja a légitársaság, így ahogy azt korábban megírtunk nem kizárt, hogy lengyel Dreamliner lesz az első, amely a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren megfordul.

A LOT Polish Airlines második Boeing 787-ese végszerelés közben (Fotók: LOT/Boeing)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!