Bár egy héttel ezelőtt a szerb nemzeti légitársaság kijelentette, hogy nem áll szándékában újabb repülőgépek bérlése, ezt a mostani információk megcáfolják. Az EX-YU Aviation News értesülései szerint ugyanis két, Boeing 737-300-as repülőgép rövid távú bérléséről döntött a Jat Airways vezetősége.

A Bulgaria Air-től érkező repülőgépek igen korosak, 21 és 23 évesek. A Boeingek várhatóan ezen a héten érkeznek meg Belgrádba és a hónap végén már szolgálatba is állnak.

A bérlés mögött az a tény állhat, hogy a szerb légitársaság már a tavalyi nyári szezon óta repülőgép hiánnyal küzd, amelynek következtében számos járattörlésre is kényszerültek. Éppen ezért érkezett nem olyan régen két, szintén bérelt turbólégcsavaros ATR 72-500-as repülőgép is a flottába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!