Balit nemcsak a csodálatos természeti adottságai, végtelen rizsteraszai és naplementéi teszik vonzó célponttá, hanem a balinéz kultúra is, amely tartogat néhány meglepetést.

Hindu felajánlások

Annak ellenére, hogy Indonézia a világ legnagyobb muszlim országa, a balinézek a hindu vallás hű követői. Aki először jár Balin, az valószínűleg meg fog lepődni a járdán, autókban, templomokban elhelyezett színes, apró kosárkákon, amelyekbe gyakorlatilag mindenhol bele lehet botlani. Ezeket a kosárkákat a balinézek a hindu isteneknek készítik felajánlásként, megköszönve nekik a jólétet, a békét és az egyensúlyt.

A felajánlásokat balinézül “canang sarinak” nevezik, amely az eredetére utal: a “canang” kókuszlevelet jelent, amelyből a kosárka készül, a “sari” pedig lényeget, esszenciát, hiszen a kosárkába belehelyezett, isteneknek szánt ajándékok adják a felajánlás lényegét. Színes virágokat, rizst, kekszet, de még cigarettát és pénzt is láthatunk bennük, és mindegyiknek más és más jelentése van.

A balinézek minden reggel új felajánlást készítenek egy kisebb rituálé részeként: a nők elkészítik a kosarat, elhelyezik benne az isteneknek szánt ajándékokat, majd egy füstölőt tesznek a kosárka közepébe. Szent vízbe mártanak egy frangipáni virágot, amellyel meglocsolják a felajánlást, végül pedig meggyújtják a füstölőt és egy imát mondanak el, így eljuttatva a felajánlás “esszenciáját” az istenekhez. 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A hindu felajánlásokba mindenhol bele lehet botlani Balin

Balinéz nevek

Elég csupán 3-4 helyivel megismerkedni Balin, így is nagy lesz a valószínűsége annak, hogy legalább kettőnek ugyanaz a neve. A laikusok számára úgy tűnhet, hogy Balin csak 2-3 keresztnév létezik, és majdnem igazuk is van! Az indonéz szigeten minden családban ugyanazok a nevek fordulnak elő, amelynek az az oka, hogy a balinézek nevüket a tradíció szerint születési sorrendjük alapján kapják. 

Az elsőszülöttek neve Wayan, Putu vagy Gede, a másodszülötteké Made vagy Kadek, a harmadszülötteké Nyoman vagy Komang, míg a negyedikeké Ketut. De mi történik akkor, ha újabb gyerek születik a családba? Egyszerű: a ciklus megismétlődik, nem túl fantáziadús módon az ötödik gyerek is a Wayan, Putu vagy Gede nevet kapja és így tovább.

A fiúk és lányok is ugyanazokat a neveket kapják, viszont a név előtt lévő előtag jelzi a nemüket: az I a fiúk nevének előtagja, a Ni pedig a lányoké.

Családnév nem igazán létezik Balin, viszont mindenki kap egy második nevet vagy becenevet, amellyel könnyebb lesz neki kitűnni a sok Putu és Made közül. Érdekes módon bemutatkozáskor mégis a születési sorrend szerinti néven mutatkoznak be a balinézek.

Az itt felsorolt nevek Bali legalacsonyabb kasztjában használatosak, amely a lakosság 90%-át teszi ki. Ezektől eltérő nevekkel találkozhatunk a magasabb rangú balinéz kasztoknál.