Az Airbus hamburgi üzemében elkészült a British Airways Airbus A380-asának egyik szerkezeti eleme. Ezzel ünnepélyesen kezdetét vette a brit nemzeti légitársaság számára készülő első A380-as gyártási folyamata.

A British Airways a legnépszerűbb közösségi média oldalakon adott hírt róla, hogy az Airbus hamburgi gyárában elkészült a számukra készülő első Airbus A380-as egyik törzs-szerkezeti eleme. Az A380-as elülső, illetőleg hátsó törzs elemeit az Airbus németországi gyárában készítik el. A középső törzs-rész elkészítése, az orral és a függőleges vezérsíkkal együtt – a megszokott rendnek megfelelően – már a franciák dolga lesz, míg a vízszintes vezérsíkot a spanyolok fogják készíteni. Természetesen a britek is kiveszik a részüket az európai óriás építésében, mivel a Rolls-Royce hajtóműveket és a hatalmas szárnyakat a szigetország gyárai szállítják a végső összeszerelés helyszínére, a franciaországi Toulouseba.

A oneworld légiszövetséghez tartozó British Airways 12 darab Airbus A380 típusú utasszállító repülőgépet rendelt az európai repülőgépgyártól. Az első A380-ast az érvényes ütemterv szerint a jövő évben szállítja az Airbus. A British Airways hivatalosan egyelőre nem jelentette be, hogy mely desztinációkon fogja üzemeltetni kétemeletes repülőgépeit.

Tervezett útvonalak azonban már említésre kerültek. Mint arról korábban beszámoltunk a British Airwayst tulajdonló IAG Csoport gazdasági igazgatója úgy nyilatkozott idén március elején, hogy Hong Kongba, Pekingbe, Szingapúrba és New Yorkba készülnek üzemeltetni Airbus A380-asokkal teljesített járatokat.

A légitársaság közleménye büszkén jegyzi meg, hogy a British Airways lehet az első légitársaság, amely egyszerre üzemeltetheti flottájában a világ legtágasabb utasszállító repülőgépét, az Airbus A380-ast és a kompozit anyagokból készülő álomgépet, a Boeing 787-es Dreamlinert.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A British Airways 2007-ben egyszerre jelentette be, hogy Airbus A380-as és Boeing 787-es típusokkal fejleszti flottáját. A légitársaság akkori tájékoztatása szerint a 787-esek a 21 darabos 767-300-as, míg az A380-asok az 57 darabos 747-400-as flottát váltják szép fokozatosan. A British Airways összesen 12 darab A380-ast és kétszer annyi, 24 darab B787-est rendelt 2007-ben. Annak érdekében, hogy kellő tartalékokkal rendelkezzenek, a vállalat 7 darabos A380-as és 18 darabos B787-es rendelési opcióval egészítette ki a szerződéseket. A britek nem meglepő módón mindkét típust Rolls-Royce hajtóművekkel rendelték.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!