Hatalmas géprendelés és az első külföldi átadóközpont, valamint egy sor együttműködési megállapodás lett az eredménye a kínai elnök Boeing gyárban tett látogatásának.

Kapcsolódó cikk, előzmény Boeing látogatást tesz Kína elnöke

A kínai elnök különgépének érkezése. (Fotó: Mike Siegel - The Seattle Times) | © AIRportal.hu

A kínai elnök különgépének érkezése.
(Fotó: Mike Siegel – The Seattle Times)

Hszi Csin-ping, aki szeptember 23-án stílusosan egy Boeing 747-es elnöki különgéppel érkezett az amerikai repülőgépgyárba a Boeing vezérkar kíséretében csaknem minden végszerelő sort végig látogatott, megtekintette a 747-8-as, a 777-es, valamint a 787 Dreamliner szerelőcsarnokait is, egyedül a 767-es maradt ki a sorból azok közül, amely Everettben még rendelkezésre állt volna.

A gyárlátogatás minden tekintetben nagy eredményeket hozott, amelyek közül a legkiemelkedőbb két dolog: Egyfelől, hogy a kínai fél a listaárakon számítva mintegy 38 milliárd dollár értékben 300 darab kereskedelmi célú Boeingre kötött vásárlási megállapodást, másfelől pedig, hogy a Boeing kínai földön hoz létre egy 737-es átadóközpontot, amely feladatul a rentoni szerelősoron készült gépek véglegesítését kapja a kínai ügyfelek számára. A Boeingnek ez lesz az első országhatárokon kívüli ilyen létesítménye, ezért ez különösen nagy jelentőséggel bír.

A géprendelés, amelyet kínai részről az ország repülőgép beszerzéseit felügyelő állami vállalat jegyez keskeny-, és szélestörzsű típusokat egyaránt tartalmaz. A Boeing által nyilvánosságra hozott adatok alapján 240 repülőgép lett rendelve légitársaságok és 60 darab lízingcégek számára. Az előbbi csoportban 190 737-es és 50 darab, a típusváltozatában egyelőre meg nem nevezett szélestörzsű gép szerepel. Az utóbbiban a vásárlók neve is ismert, az ICBC és a CDB Leasing igénye szerint 60 darab 737-est kötöttek le.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke Everettben. (Fotó: Jason Redmond - AP) | © AIRportal.hu

Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke Everettben. (Fotó: Jason Redmond – AP)

A 737-es átadóközpont létrehozásáról a Boeing a COMAC-kal kötött megállapodást, azzal a kínai repülőgépgyárral, amely C919-es típusát éppen az amerikai 737-essel szemben készül piacra bocsátani.

A létesítmény feladata a rentoni szerelősorról legördülő és onnan átrepült vadonatúj 737-esek véglegesítése lesz, beleértve a kabinberendezést, a festést és az átadás-átvételi procedúrát. A Boeing máris igyekezett megnyugtatni a munkavállalóit, ennek a komplexumnak a felállítása nem jár rentoni állománycsökkentéssel, épp ellenkezőleg, mivel a kínai sor azt a célt szolgálja, hogy még hatékonyabb legyen a kibocsátás, a 737-es rendelkezésre állása a megrendelők irányába.

A Boeing jelenleg havi 42 darab 737-est gördít le gyártósorairól, de ezt a termelékenységet 2017-ben előbb 47, majd 2018-ban 52 gépre készülnek felfuttatni, eleget téve a szépszámú megrendelői igényeknek. Augusztus havi összesítés szerint a Next Generation típuscsaládon alapuló variánsokra 1400, míg a legújabb generációs 737 MAX-re 2869 darab a legyártásra váró gépek száma.

A kínai 737-es átadóközpont terveinek részletesebb ismertetését, beleértve a helyszínt is, ahol majd létrehozzák egy későbbi időpontra ígéri a Boeing, mint ahogy annak közlését is, hogy az várhatóan mikortól kezdheti meg a működését.

A Boeing, amely a ’70-es évek eleje óta van jelen a kínai piacon az elmúlt évben rekord mennyiségben, 155 darab repülőgépet szállított le kínai megrendelőknek. Az amerikai gyár piaci előrejelzései szerint Kínának az elkövetkező 20 évben mintegy 6330 darab új repülőgépre lesz szüksége, amely 950 milliárd dolláros üzleti lehetőséggel kecsegtet.

A kapcsolatok mélyítése érdekében a Boeing egy sor együttműködési megállapodást is kötött kínai beszállító és kutató-fejlesztő partnereivel, így ezen a téren is folytatódik, sőt szélesedik a ko-operáció. Egyértelmű a verseny a kínai megrendelésekért, azért a piacért, amely az idei év eddigi részében a Boeing termelésének negyedét vette fel.

Az Airbus már hét éve végszerel Kínában

Az európai rivális, az Airbus 2008 óta rendelkezik egy kínai üzemmel, amely Tiencsinben nemcsak véglegesíti, hanem helyben gyártja is a 737-es elsőszámú konkurensét, az A320-ast, sőt 2017-től itt már egy A330-as átadóközpont is működésbe lép, miközben az európai repülőgépgyárnak immáron amerikai földön, Mobile-ban is van egy végszerelő sora az A320-as számára.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!