A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban, köztük a Budapest Airport Zrt.-ben, lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról.

A spanyol Expansion című lap kedden arról számolt be, hogy a két cég december közepére tervezi a megállapodást a mintegy egymilliárd eurót kitevő ügyletről.

A német vállalatcsoport – amelynek többségi tulajdonosa a spanyol ACS – a Hochtief Concessions elnevezésű cégbe szervezte repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit. A német társaság a Budapest Airport Zrt.-ben rendelkezik a legnagyobb tulajdoni hányaddal, 49,66 százalékkal, emellett az athéni, a düsseldorfi, a hamburgi, a sydney-i és a tiranai nemzetközi repülőtér üzemeltetésében is érdekelt.

A részvénycsomagra eredetileg hárman pályáztak, a Hainan Airlines légitársaságot üzemeltető kínai HNA csoport, a Vinci francia építőipari társaság és a német Fraport. A német Fraport és a Deutsche Bank közös konzorciuma ugyanakkor szeptember elején bejelentette, hogy kiszáll a versenyből, így csak a kínai és a francia cég maradt versenyben.

Forrás: Index/MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!