Néhány héten belül életbe lép a jelenleg kiépítés alatt álló sorompós behajtási rendszer a Liszt Ferenc Repülőtér 2-es terminálján. A változás lényege, hogy az indulási és érkezési szintek sorompóval lezárásra kerülnek, aki behajt és nem tudja 5 percen belül elhagyni a területet, csillagászati összegeket fizethet a parkolásért.

Az új rendszer nyilvánvaló célja, hogy kiszorítsa a terminálokról az úgynevezett taxis hiénákat, azokat a személyfuvarozókat, akik nem állnak szerződésben a Budapest Airporttal és a gyanútlan külföldi utasokra vadásznak a terminálok érkezési csarnokaiban.

Bár a Budapest Airport közleménye szerint a fejlesztésnek kedvezményezettjei az autósok lesznek, az egész inkább egy újabb lehúzásnak tűnik. Az valóban megfigyelhető külföldi repülőtereken is, hogy a közvetlenül a terminálok előtt nincs parkolási lehetőség, azonban az úgynevezett drop-off jellegű behajtásnak igyekeznek kulturált körülményeket teremteni a repülőtér üzemeltetők.

Míg a prágai repülőtéren a drop-off parkolóban 15 perc ingyenes megállási lehetőséget biztosítanak, addig a Budapest Airport mindössze 5 percet hagy a behajtásra, az utasok ki/beszállására és poggyászaik ki/berakodására és a kihajtásra. A drop-off parkoló jelenlegi parkolódíja nagyjából megegyezik a régiós versenytárs árával (Prága: 30 perc = 100 CZK, Budapest: 30 perc = 1000 HUF), azonban információink szerint a sorompós beléptetés érvénybe lépésével a parkolódíjak is jelentősen emelkednek majd.

Könnyen pórul járhatnak a gyanútlan autósok is, mivel ha akár önhibájukon kívül nem tudják elhagyni az igen rövidre szabott ingyenes időszak alatt a terminálok előtti karéjt, akkor a belvárosi parkolási díjak többszörösének megfelelő összeget lesznek kénytelenek fizetni a pár perces, Budapest és Vecsés határán tett kitérőért.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel a behajtásnál elhelyezett sorompók közvetlenül a terminálok előtti hidaknál kerültek kiépítésre, így aki látva az árakat mégsem szeretne behajtani a sorompós parkolóba, annak nem lesz lehetősége visszafordulni. A kihajtásnál pedig akár dugók is kialakulhatnak, hiszen ha valaki éppen kicsúszik az ingyenes időszakból, azt nem fogja kiengedni a rendszer amíg nem fizetett, a mögötte sorban álló autósok meg lehet, hogy pont emiatt csúsznak majd ki az ingyenes időszakból és így tovább.

A Budapest Airport közleményében az új drop-off behajtási rendszerre használt „kulturált” és „kényelmes” jelzők ezek fényében barokkos túlzásnak tűnnek, a „Prémium parkoló” elnevezés azonban rendkívül találó, mert ezentúl kevesen engedhetik meg majd maguknak, hogy közvetlen a terminálok előtt tegyék ki/vegyék fel majd családjukat, barátaikat.

Kíváncsian várjuk, hogy hogyan vizsgázik majd az új parkolási szisztéma a gyakorlatban, illetve hogy a taxishiénák milyen trükköket eszelnek majd ki a rendszer meghekkelésére.

A Budapest Airport közleménye:

Heteken belül teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek. A repülőtér üzemeltetője a terminál előtti utakra telepített behajtási rendszerrel nagyobb áteresztő kapacitást és magasabb szintű biztonságot vár. A Budapest Airport a SkyCourt tavalyi átadását követő egy évben folytatta a munkálatokat a 2A és a 2B Terminál belső felújításával, ami éppen néhány hete fejeződött be. Most pedig a közúti előtér és a parkoló fejlesztésével folytatódnak a munkálatok.

Várhatóan a következő hetekben életbe lép a budapesti repülőtéren az ún. közúti előtér teljes átalakításon átesett új rendszere, ami a 2. Terminál autós megközelítését is érinti. Az autósok számára jó hír, hogy a legfontosabb változások egyike, hogy újra megnyílik a közforgalom számára az érkezési szint egyik útpályája, így közel három év után ismét be lehet hajtani autóval a terminál bejárataihoz, ha érkező utast szeretne felvenni valaki. Szintén újdonság lesz az a sorompós be- és kiléptető rendszer, amelynek építési munkálatai jelenleg is tartanak a terminál érkezési és indulási szintjéhez vezető hídon.

A beléptető rendszer telepítésével és az ezzel párhuzamosan bevezetendő parkolási struktúra életbe lépésével jelentősen növekedhet a terminálok bejárataihoz vezető úthálózat áteresztő kapacitása. Európa sok más repülőteréhez hasonlóan a parkolás lényegében megszűnik, illetve jelentősen lekorlátozódik a terminál közvetlen közelében, így ott elsősorban csak utas ki- és beszállítás céljából érdemes majd megállni. Ezt, vagyis a Prémium Parkoló névre keresztelt szolgáltatást öt percig díjmentesen használhatják az autósok, ezt követően pedig csak fizetés ellenében hagyhatják el az indulási vagy az érkezési szintet.

A másik lehetőség, ha valaki szeretné az épületbe bekísérni az utast, vagy érkezéskor a tranzit kijáratánál várni, akkor a Terminál Parkolóban (ez jelenleg a Rövid Távú Parkoló) lehet megállni, ami a terminál bejáratától mindössze 25 méter távolságra található. A koncepció lényege tehát, hogy amennyiben az autós várakozni is szeretne, azt elsősorban a lenti parkolóban teheti meg, így a terminálok közvetlen közelében marad hely azon autósok számára, akik tényleg csak ki- vagy beszállítás céljából érkeznek. Ráadásul a Terminál Parkolóban 5-ről 10 percre emelkedik az díjmentes időszak, így az egyszerű utas ki- és beszállítás itt is ingyenes.

A Budapest Airport a terminálok előtti torlódások elkerülése miatt tartotta szükségesnek a repülőtéri parkolók, illetve a terminálok megközelítését szolgáló behajtási rendszer átfogó fejlesztését. Az új rendszer elősegíti a gépjárművek folyamatos áramlását a terminálok előtt, amivel nő a biztonság is. Közvetlenül a terminálok bejárata melletti parkolás korlátozása ma már nemzetközi gyakorlat, sok repülőtér esetében pedig kizárólag taxik és buszok hajthatnak be.

„Nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a 2. Terminál fejlesztése, hiszen eddig elsősorban az épületek utasforgalmi területei estek át a szemmel látható bővítésen és felújításon, ezúttal pedig az autósok a fejlesztés kedvezményezettjei” – hangsúlyozta Alan Bork, a Budapest Airport parkolóit is üzemeltető Fogyasztói Üzletág igazgatója. Hozzátette: „az új rendszerrel egy olyan nemzetközi gyakorlatot sikerül meghonosítanunk, amely révén a forgalom fennakadás nélkül, kulturált körülmények között tartható a terminálok közvetlen közelében, mindemellett az utasok számára is kényelmes megoldást jelent.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!