Bejelentette az All Nippon Airways (ANA), hogy jövő év márciusáig bezárólag megválik utolsó négy darab Boeing 747-400 utasszállító repülőgépétől és ezzel végleg kivonja flottájából a típust. A legendás Jumbo helyét gazdaságosabb kéthajtóműves Boeingek veszik át.

Megválik utolsó Boeing 747-eseitől az All Nippon Airways (ANA). A japán légitársaság a jövő hónap elején kezdi meg a típus kivonását és a tervek szerint 2014 márciusára már egyetlen 747-400-as sem fog szolgálatot teljesíteni a flottában. Miután a cég nem döntött a korszerűsített 747-8-as széria beszerzése mellett egy típustörténeti korszak is zárul egyben.

A négy megmaradt gép közül a sárga Pokemon festést viselő JA8957 lajstromú 747-481(D) a legidősebb, 1992 júliusában csatlakozott az ANA flottájához. A legfiatalabb pedig a JA8966 lajstromú gép, amely 1995 decembere óta szolgál a vállalat színeiben. A másik két 747-es (JA8960, JA8961) egymás után, 1993 májusában érkezett. Mind a négy 747-es újonnan került az All Nippon Airwayshez.

A legelső Boeing 747-est azonban jóval régebben, 1979-ben állította szolgálatba a légitársaság. A kimondottan japán igényeknek megfelelő rövidített hatótáv teljesítményű 747SR-100 változat 2590km-es távolságokra volt képes repülni, fedélzetén összesen 528 utast szállítva. Aztán 7 évvel később 1986-ban jelent meg a flottában a Boeing 747LR, amely az ANA első hosszú távú járatokat teljesítő típusa volt, vele indultak a Narita repülőteret Los Angeles-szel és Washington D.C.-vel összekötő közvetlen járatok. Hatótávja 11700km volt és konfigurációtól függően 298-377 utast szállíthatott. A speciálisan rövid hatótávú, belföldi-regionális járatokat teljesítő 747SR családot 2006-ban, míg a nagyobb hatótávú, a vállalatnál 747LR-ként jegyzett 747-200B változatot 2005-ben vonták ki a forgalomból.

A 747-es típuscsalád újabb generációs 400-as variánsa, amely az ANA adatbázisában Techno-Jumboként szerepel 1990 novemberében jelent meg a flottában. A 12370km hatótáv teljesítményű nagy Boeing specifikációjának megfelelően elsődlegesen nemzetközi útvonalakon teljesített szolgálatot. A legújabb bejelentés értelmében ennek a típusnak a pályafutása 2014 márciusában zárul az ANA-nál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 747-400-asok helyét a nemzetközi trendnek megfelelően a gazdaságosabban üzemeltethető kéthajtóműves típusok, a Boeing 777-es és a 787-es Dreamliner veszik át.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!