Mostantól más légitársaságok által kínált repülőjegyeket is lehet foglalni az AirAsia.com oldalon a fapados cég és a Kiwi.com között létrejött megállapodásnak köszönhetően.

Az együttműködés révén az utasok olyan célállomásokat is elérhetnek az Air Asia foglalási rendszerében, amelyeket a légitársaság egyelőre nem szolgál ki. Az új keresőmotor több mint 100 konkurens vállalat repülőjegy-kínálata közül válogat. Az új úti célok Európát, Észak- és Dél-Amerikát, Új-Zélandot, Ausztráliát és a Közel-Keletet fedik le.

Az elsőként elérhető városok között szerepel például London, Dubaj, Abu-Dzabi, Doha, Madrid és Auckland.

Ezzel a lehetőséggel az Air Asia az első olyan szereplő a piacon, amely a sajátjai mellett más légitársaságok repülőjegyeit is értékesíti utasainak code-share vagy egyéb megállapodás nélkül.

Nem véletlen a kezdeményezés, hiszen a társalapító és vezérigazgató Tony Fernandes célja, hogy a cég a légiközlekedésen túl az e-kereskedelemben is aktív szereplő legyen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az AirAsia.com megújult honlapja (Forrás: Airasia.com)

„A cég 2001-es alapításakor álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer a konkurencia repülőjegyeit fogjuk majd árulni. De megtanultam: soha ne mondd, hogy soha. Most a Kiwivel indult együttműködésnek köszönhetően átlépünk azon, hogy szimplán légitársaság vagyunk, és életre keltjük azt a víziót, hogy az AirAsia.com a piac meghatározó repülőjegy-értékesítője lesz” – jelentette ki Fernandes.

A több ázsiai országban is jelen lévő diszkont cég jövőbeli célja emellett, hogy közvetlen szerződéseket kössön légitársaságokkal és hotelekkel.

A Brno bázisú Kiwi.com 1,21 milliárd dollár értékben értékesített repülőjegyet a tavalyi évben, jelenleg 2900 fő dolgozik a cégnek.