Rábólintott az izraeli országgyűlés Benjamin Netanyahu, a közel-keleti ország miniszterelnökének javaslatára, mely szerint az államnak minél előbb be kell szereznie egy kormánygépet, melyet a felsővezetés tud használni hivatalos útjai során.
Kormánygép lehet a „kidobott” Malév CRJ-200-ból?
Ezeket a feladatokat mindezidáig a három legnagyobb helyi légitársaság, az El Al Israel, az Arkia és a Israir Airlines teljesítette, de a menetrendszerinti forgalomból való kiállítás után hosszas átalakításokra volt szükség, amíg a repülőgépek belseje olyanná változott, ami a kormánytagok elvárásainak megfelel.
Netanyahu miniszterelnök viszont még mindig kifogásolta azokat az ideiglenes technikai megoldásokat, melyek a kormányzati utak alatt biztosították a kommunikációt a gépek fedélzetén.
A most elfogadott javaslat szerint az országgyűlésnek 60 nap áll rendelkezésére, hogy Izrael első számú repülőgépét beszerezzék, és a szükséges védelmi, illetve kommunikációs rendszerekkel felszereljék azt.
A sajtóban csak izraeli „Air Force One”-ként emlegetett repülőgép a tervek szerint egy Boeing 767-es, vagy egy hasonló kategóriájú repülőgép lesz.
Amennyiben a Boeing szélestörzsűjére esik a választás, úgy elképzelhető, hogy a nemzeti légitársaság El Al egyik ilyen típusa fog véglegesen átalakításra kerülni, és a kormány szolgálatába állni.