Egy igazoltan koronavírussal fertőzött katonát és egy nagy valószínűséggel fertőzött társát szállította haza március 31-én a Magyar Honvédség egyik Mil Mi-17-es helikoptere Bosznia-Hercegovinából.

A két magyar katona az EUFOR-ban, Európai Tanács felügyelete alatt működő többnemzeti haderőben látott el békefenntartó feladatokat, a boszniai Butmir táborában állomásoztak.

Az EUFOR hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint a két illetőből az egyik már igazoltan fertőzött az új típusú koronavírussal, a másik katonánál még csak az erős gyanú áll fenn. Bizakodásra ad okot, hogy mindketten enyhe tünetekkel hagyták el a butmiri bázist a magyar Mi-17-es fedélzetén – olvasható a tájékoztatásban, amelyet azóta eltávolítottak a honlapról, bár az URL-je még tanúskodik róla. A Sarajevo Times azonban átvette a hírt.

Bár a betegek egyike sem szorult intenzív ellátásra, a helikopterrel egészségügyi személyzetet is küldtek értük, akik a pilótákhoz hasonlóan teljes védőfelszerelésben repültek, hogy elkerüljék a fertőzést. 

Reinhard Trischak vezérőrnagy, az EUFOR parancsnoka is jelen volt a kimentéskor, ő is mielőbbi felépülést kívánt számukra. Azt nem lehet tudni, hogy Magyarországon belül melyik kijelölt egészségügyi intézménybe kerültek a katonák.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Galéria a helikopteres mentésről