Június 24-én közleményben jelentette be a Dalmatian légitársaság, hogy beszüntetik a jegyértékesítést és az üzemelést még azelőtt, hogy az első járat felszállt volna. Három nappal később, június 27-én az EX-YU Aviation információi szerint egy másik horvát kezdeményezés, a svéd háttérrel rendelkező Air Croatia is visszavonulót fújt, igaz a vállalat csupán elhalasztja az első felszállást a 2015-ös nyári szezon idejére.

A Dalmatian indoklásként a befektetők kivonulását említette, amely teljes egészében megakadályozza a megfelelő szolgáltatások nyújtását, és a közeljövőben nem látnak reális megoldást erre a problémára a vállalatnál. Azok az utasok, akik már kifizették a repülőjegy árát teljes visszatérítést kapnak a cég számláit kezelő banktól. A közlemény szerint a bejelentés napján megtörténtek a visszautalások.

A dalmát légitársaság low-cost modellben kívánt üzemelni, az első célállomások között szerepelt volna Stuttgart, Róma és Zürich is, az ide irányuló járatok június 30-ától közlekedtek volna. Július 1-jétől Varsó, Prága, Milánó és Düsseldorf is felkerült volna az útvonalhálózatba.


Az Air Croatia egy svéd utazásszervező cég által létrehozott vállalkozás, mely elsődleges céllal Svédországot kötné össze déli szomszédunk városaival. A tervek szerint egy Airbus A319-es repülőgéppel kezdték volna meg az üzemelést június 28-án. Ez a repülőgép ún. wet-lease keretek között érkezett volna a Czech Airlines-tól, ezáltal a géppel együtt teljes személyzet is az Air Croatia rendelkezésére állt volna. Az első járatok Göteborgból Zágráb, Zadar és Split városába repültek volna.

Az AIRportal.hu megkeresésére az Air Croatia illetékese elmondta, hogy az egy éves halasztás fő oka a csekély számú beérkezett foglalás. Ezt a vállalat a foglalási rendszerükben tapasztalt technikai problémákkal magyarázza, közlésük szerint a globális foglalási rendszerekben, illetve az IATA adatbázisban gondok akadtak a járatok megjelenítésével. A hibán már dolgoznak a szakemberek, azonban az Air Croatia inkább az üzemelés megkezdésének elhalasztása mellett döntött, amiért a rendszer biztos működését egyelőre nem látják biztosnak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!