Két éves szolgálata után nyugdíjba vonul a Boeing repülőgépgyár B787 típusú tesztrepülőgépe. A ZA001-es prototípust tegnap repülték át a Boeing gyárból a kaliforniai Palmdalebe, ahol hosszú távú tárolás vár az első Boeing 787-esre – adta hírül a seattle-i internetes hírújság, a seattlepi.com

A Boeing 787-es program prototípusa 2009. december 15-én teljesítette első repülését, amellyel új korszak vette kezdetét a polgári repülés történetében. Az első kompozit anyagokból készülő szélestörzsű Boeing 787-es szűzrepülésekor három órát töltött a levegőben, azzal kezdetét véve a Dreamliner berepülési programjának.

A ZA001-es gyári számú Boeing 787-es két évet szolgált, a típus engedélyeztetési eljárásában és a különböző repülési, valamint üzemeltetési tesztek fontos szereplője volt. A gép azonban nemcsak fontos, hanem igen költséges szereplője is a 787-es programnak, ugyanis becsült költsége – vállalati források szerint – meghaladja a 4 milliárd dollárt, amely a polgári repülés történetében az eddigi legdrágább tesztrepülőgép címet jutattja a ZA001-esnek.

A ZA001-es első Dreamliner 2007. július 8-án került bemutatásra a nagyközönség számára, majd a sorozatos, a gyártás során fellépő nehézségek következtében komoly késést volt elszenvedni a típus, míg végül az első felszállás csak 2009-ben valósulhatott meg.

A Boeing 787-es kigördülési ceremóniája 2007-ben. (Fotó: Boeing Company)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A berepülési program alatt az első 787-es mintegy 1326 órát töltött a levegőben. A rajta lévő Rolls-Royce Trent 1000 típusú hajtóművek a hosszú távú tárolásra berendezkedve most azonban eltávolításra kerülnek.

A repülőgép végleges elhelyezése még várat magára, de nagy valószínűséggel a Boeing repülőgépgyár seattle-i Museum of Flight intézményébe fog kerülni az ott kiállított első Boeing 747-es, 727-es és 737-es előkelő társaságába. Nem meglepő ez, hiszen a prototípusoknak kijáró eszmei értéken túl az elsőként legyártott repülőgépek általában nem, vagy csak komoly és egyben igen költséges átalakításokkal alkalmazhatók polgári üzemeletésre. Így van ez az első 787-es esetében is.

Ami a további prototípusokat illeti, a ZA002-es, valamint a ZA003-as egyelőre még szolgálatban maradnak, sőt az utóbbi Dreamliner fogja teljesíteni a nemrég meghirdetett Dream Tour-t is, amely során a Boeing a világ minden kontinensére elviszi a 787-est, hogy igazán széles körben bemutathassa a jövő repülőgépét.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!